Hogy egy kicsit oszlassuk a kampányfinis feszültségét, hadd ajánljak Nektek teljeses más területről néznivalót.
Az egyik legjobb dokumentumfilm amit valaha láttam Richard Dawkins Az ésszerűség ellenségei című 2 részes műve. A 2007 augusztusában a brit Channel 4 csatornán bemutatott dokfilm első része a babonák és mindenféle ál-keleti tévhitek burjánszerű terjedését elemzi, míg a második rész a különböző tudományosan nem bizonyított álgyógyászatok veszélyes térnyeréséről szól. A második rész külön kiterjed a mai legdivatosabb kuruzslására, a homeopátiára is, amely világszerte egy milliárdos biznisznek számít, anélkül, hogy máig bármilyen, hivatalos tudomány áltak igazolt, alapja volna.
A dokumentumfilm azért is fontos lehet nekünk, mert az utóbbi években Erdélybe is tízessével jöttek be mindenféle ezoterikus badarságok, illetve mindenféle MLM-ek által is fenntartott álgyógyászati módszerek, amelyek gyakran nemcsak, hogy nem segítenek (miközben szép összegeket gombolnak le), de akár veszélybe is sodorhatják a beteg életét, egészségét, azzal, hogy időközbe az nem él a hivatalos egészségügyi rendszerrel.
Szkeptikusoknak és ezoterikusoknak, tudományra esküdőknek és alternatív hippiknek egyaránt érdemes megnézni. Egyiknek azért, hogy megerősítse gondolkodásában, másiknak, hogy megismerje a másik tábor gondolkodását, az új racionális-szkeptikus hullám egyik legnépszerűbb filmje által.
The Enemies of Reason – Episode 1: Slaves to Superstition
The Enemies of Reason – Episode 2: The Irrational Health Service






A homeopata sürgősségi
)))
http://ajanlo.kapu.hu/video/post.php?id=960g7706e391093be466
Örülök, hogy valaki hallott Richard Dawkins-ról. Az írásai is egyedülállóak, habár személyszerint a dokumentum filmet nem láttam. De most hogy olvasom, mindenképp meg fogom nézni:)
Engem is nagyon érdekelne! Dawkins nagyon nagy!
…de sajnos sehol nem találok hozzá magyar feliratot…