Aki nem ért egyet azzal, hogy a minket magyarokat teljesen mellőz a városháza és az Orange által szervezet új Főtér átadás jöjjön el szerdán az avatásra, és tiltakozzon velünk együtt emiatt. Ha a megyei RMDSZ aluszik, civil kezdeményezésként legalább így megmutathatjuk, hogy nem korrekt amit a városháza művel.
Nem az új Főtérrel van bajom, azt jó, hogy végre modernizálták, hanem azzal, hogy annak az átadására nem hívtak meg minket. Pedig hát, vajon ki építette a Főteret? De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez egy kétnyelvű város, és ha a főterét avajtuk fel, akkor azt mindkét nyelven fel kelle avatni.
Ebben a városban addig nem fog megváltozni a városvezetés hozzállása a magyar jelenlét hivatalos felvállalásának a kérdéséhez, amíg nem lesz egy rendes felvonulás, akár tüntetés. Az ingerküszöbük megváltoztak. Ők már csak nagyobb balhékra reagálnak (1-2 tanácsos tiltakozása semmit nem ér), mi meg már egyre nagyobb és nagyobb pofonokhoz szokunk hozzá. Az RMDSZ eltunyúlt, és vele a magyarság is. Ha csendben vagyunk, csendben is tartanak, mert megszokták, hogy mindent lenyelünk, lezavarunk egy belső magyar sajtópertpatvart (meggyőzzük magunkat, arról amit amúgy is tudunk), oszt megy minden tovább a régiben. Eközben lassan-lassan minden területen kifelejtődünk a város jelenéből és jövőjéből.
Írtam erről egy román bejegyzést is, terjeszd román ismerőseid között. Én kiküldtem az egész kolozsvári román sajtónak:
http://tihiczika.wordpress.com/2009/11/02/rusinea-din-piata-unirii/
Valakinek tiltakozni kell már!
[Update, kedd 21.00 óra]:
Légy ott szerdán délután 14:00-kor, a hivatalos átadási ünnepségen. Szervezd be a barátaid, vegyél részt a flash-mobunkban, állj háttal mikor Apostu vagy Boc beszél. Ezzel, a jelenlétünkkel, és a spontán, egységes lelépésünkkel fogjuk kifejezni tiltakozásunkat. Ha valaki (pl. sajtó) rákérdezne, hogy miért tiltakozunk az üzenet egy, legyen közös: tiltakozunk a városháza magyarokat ignoráló politikája ellene, az ellen, hogy éppen egy ilyen szimbólum átadásán mint a Főtér nem hívta meg a magyarokat, nincsenek magyar felszólalók, nincsenek magyar jellegű zenei előadók, nem voltak kitéve magyar plakátok. Az ellen tiltakozunk, hogy a városháza semmibe veszi Kolozsvár alapvetően kétnyelvű jellegét, multikulturális örökségét.
Békés, de sokatmondó, spontánul megszerveződött megmozdulást akarunk. Kérlek tartózkodjatok az agresszív, hangos, provokatív megnyílvánulásoktól. Nem tüntetés ez, hisz arra engedélyünk nincs. Nem akarunk sem rendőrségi ellenőrzést vagy büntetést, sem balhét. Üzenni akarunk csupán, a törvényes keretek között. Üzenetünk annál hatásosabb lesz minél egységesebben csináljuk. Annál jobban felfigyel a sajtó és a közvélemény minnél tisztességesebben, civilizáltabban, de különlegesebben tudjuk elmondani azt, hogy ez a város a miénk is, Kolozsvár a közös otthonunk, egy ilyen átadást nem lehet nélkülünk megtartani.
A flash-mob a tökéletes formája ennek.
[Update kedd 15:00 óra: Ma délután kiküldtem egy felhívást több levelezőlistára. Az alábbi szöveget bárki átveheti, továbbküldheti minden kolozsvári magyarnak. Gergely Balázsék is kiküldtek egyet. Terjesszétek.]
Kedves barátaim,
Holnap 14 órától felavatja a városháza Kolozsvár főterének új belső részét. Az avatóünnepségnek és különösen az esti zenés ünnepségnek semmiféle magyar jelleget nem adott a város vezetése. Nincsenek magyar beszélők, nincs magyar jellegű zenei fellépő, nem születtek magyar plakátok sem. Sorin Apostu gyakorlatilag nem hívta meg a kolozsvári magyarokat annak a főtérnek az újbóli átadására amelyet az ő őseik is építettek. Néhányan úgy gondoljuk, hogy ez a rosszindulatú gesztus, éppen azzal a térrel kapcsolatban amely köztudottan nemcsak a kolozsvári, de a teljes erdélyi magyarság egyik fő szimbóluma, a legutolsó megnyilvánulása annak a magyarmellőző politikának amelyet a kolozsvári városvezetés évtizedek óta folytat. Csak az idén volt már a magyar nyelvet kihagyó műemlék táblák ügye, a Dsida utca ügye, és most ez.
Úgy érezzük ideje nyilvánosan is tiltakozni az ellen, hogy a kolozsvári városháza, igaz kevesebb cirkusszal, de gyakorlatilag tovább folytatja a Funar-korszak magyar lakosságot és a magyar örökséget mellőző politikáját.
Ha te sem értesz egyet ezzel, kérünk csatlakozz hozzánk holnap, szerdán, 14 órától a Főtéren. Csendes flashmob tiltakozásunkkal meg akarjuk mutatni a város vezetésének, hogy Kolozsvár főterét nem lehet a magyarok nélkül felavatni.
A tiltakozás civil kezdeményezés, egyetlen konkrét politikai, ífjúsági és civil szervezet sem áll mögötte. Várunk minden kolozsvári magyart akinek fontos megmutatni azt, hogy ez a város egy kétnyelvű, multikulturális város, nemcsak a múltjában hanem a jelenében és a jövőjében is.
Szólj ismerőseidnek, és gyere ki holnap 2-től a Főtérre!






Ez azért elég primitív módszer. Ha már tiltakozásról van szó, akkor inkább csendesen, hátat fordítva a beszélőnek. Ha elég sokan vannak még látványos is lehet.
Rólad nem hittem volna, hogy valaha is megoldásnak fogod tartani a “leghangosabbnak van igaza” elvet.
Nem azt mondtam, hogy fütyüljünk, ordibáljunk, anyázzunk. Csak egyszerűen annyit kell mondani, hogy: húúúúúú, mikor Apostu beszél. Legalább az elején. Lehet ezt, miért ne, akár háttal állva is.
Igazad van, kicsit primitív, de hatásos. Fel kell figyeljen a a sajtó, fel kell figyeljen Apostu is. A csendes flash-mob is ötletes, de az impact-je jóval kisebb. A szerdai huhogás lehetne végre egy nyílt tiltakozás. Nem kell túlzásba vinni, az elején kell egy kicsit, hogy figyeljen fel rá a sajtó, s a polgármester is.
Muszáj valami látványosat csinálni Hunor, mert hanem egyszerűen nem éri el az ingerküszöböt.
Ez a huhogás tényleg furán hangzik. Akkor inkább transzparensek, vagy sípok, trombiták, légvédelmi kéziriadó, vagy ehhez hasonló
Sajnos de való, jelen pillanatban ennyi maradt számunkra 2009 Kolozsvárán. Akkor amikor talán mi tudjuk a legjobban, hogy mennyit ér a pályán kívülről jövő bekiabálás. De ugyanez a huhogás megilletné László Attila al-al- alpolgármestert és RMDSZ-es megyei csapatát. Kíváncsi vagyok az RMDSZ hol és miként fog ünnepelni, nekik elég lesz egy „mici” sok mustárral?
Nem izgat a dolog. Minthogy Apostut szidjam, vagy netán az RMDSZ-t szidjam, inkább elmegyek az egyik negyedbe, s felrakok vaegy Kelemen Hunor plakátot. Hogy ne mondjam, hogy inkább írok egy pályázatot bármilyen magyar rendezvényre.
Donoternek: Rmdsz párttag vagyok, én a székházban fogok ünnepelni mikor kijönnek a választási eredmények.Nem tudom a szervezet, vagy az elnökség mit fog csinálni. Csak a salyát nevemben beszélhetek.
U.I. Érdekes, hogy itt van egy pár emberkének (igaz, itt csak Donoternek, de én a többi bejegyzésre is utalok) véleménye rendezvényekről. A MIÉRT már számtalan képzést szervezett, minden erdélyi magyarnak, ingyen szálással, utiköltséggel, képzőkkel. Csak akarat kellet, hogy vállald fel, hogy kiképzed magad és teszel valamit. A helyek SOSE telnek be…..
@Donoter, @peterhunor
Legyen tiszta, ez az akció, ami lesz belőle, nem az RMDSZ ellen lesz. Nem látom értelmét szembehelyezni a két dolgot. Hogy az mostani megyei RMDSZ mit csinál jól vagy mit nem, az más kérdés, arról van és még lesz elég vita.
Én Apostu magyarmellőző városvezetése ellen kívánok tiltakozni. Lássuk leszünk-e elegen akiknek ez nem jön be. Utánna meg lehet plakátolni menni, sőt. Ha kell segítség szóljatok.
Engem ennek a huhogásos sztorinak a színvonala az EMI-féle tiltakozásokéra emlékeztet, vö. Eörsi Mátyás látogatása.
Jól van kesztió, üljünk a finom értelmiségi seggünkön és ne csináljunk semmit amire felfigyel bárki. Elvégre ez a civilizált polgári megoldás. Ebben jók vagyunk, mi kolozsvári magyarok. Egymás között osszuk magyarul, hogy hogyan felejtenek ki mindenből, de nem vagyunk képesek egyszer egy kemény hangot adni a románok fele ennek.
Engem nem az EMI-re emlékeztet, hanem olyan tüntetésekre, ahol az emberek a jogaikat kérték és ennek hangot is adtak. De lehet piperköcködni.
És mit fognak érteni belőle a közömbös vagy akár jóhiszemű román polgártársak? Hogy a bozgorok konzervatívak (nemzeti meggondolásból ellene vannak a fejlődésnek) és neveletlenek. S még csak nem is az ő hibájuk lenne, ha ezt a következtetést vonnák le a huhogásból.
Nem Sorin Apostut kel meggyőzni, mert ő reménytelen eset – és még csak nem is a partiképtelen közvéleményt, amelyik csak annyit ért az egészből, hogy megint van sörsátor és miccs és a főtéren. Hanem azt a réteget, amelyik képes egy kicsit kultúrában, városrendezésben, hagyományok újraértelmezésében gondolkozni – velük sokkal több esélyünk van megértetni, miért is fontos a városnak a multikulturalitás, valamint a hagyományok és a nemzetközi trend intelligens összehangolása.
Ha rajtam múlt volna és idejében tudomást szereztem volna a dologról, fapofával szerveztem volna egy „alternatív rendezvényt” ugyanabban a térben, bemutatván – többnyire szemléltető anyagokkal – a város igazi multikulturális arcát, és azt, hogy hogy illeszthető be ez az új tér a város hagyományosan multikulturális jellegébe. Próbálták volna nem engedélyezni!
@ kesztió
De itt neked miből jön az le, hogy a magyarok ellene vannak a fejlődésnek? Hol van itt erről szó? Itt nem a főtér átrendezése ellen tiltakozik senki. Az más kérdés, más szervezetek, más személyek gondja. Összemosod a dolgokat.
Itt arról van zó, hogy mellőzik a magyarokat egy ilyen rendezvényből. És kinek másnak kell ezt jelezni, ha nem annak aki eldöntötte, és aki a várost vezeti: a polgármesternek. Mindegy, hogy reménytelen eset vagy sem, nyomást kell gyakorolni rá.
A másikat meg szervezd meg Zoltán, senki nem állít meg. Telefonálj körbe embereket, gyertek ki holnap 2-kor. Lépjél ki a laptop mögül.
Nem nekem jön le, nem nekem kell magyarázni. De ha te monostori román lennél, és azt hallanád, hogy a magyarok huhognak a modernizált tér átadásánál, nem az jutna eszedbe, hogy a magyarok elene vannak a térnek, tehát a mondernizációnak (ahogy pl. Gergely Balázs is)? Ez logika, kérlek szépen.
A másikat már nincs hova szervezni, nem bohóckodásról vagy mutatványos bódéról lett volna szó, hanem olyasmiről, amit szakemberek idejében, profi módon megszerveznek. És nem magánszemély, hanem olyan (esetleg vegyes, román–magyar) civil szervezet/alapítvány kellett volna hogy adja hozzá az arcát, amelyik komoly, megbízható, szakmaiság áll mögötte és mind a román, mind a magyar közösség számára hiteles.
Ha nincs ilyenünk, hát ezért huhogjuk! De magunknak!
kicsit gyerekes durcaskodasnak tunik ez igy…epp Kesztioval kell egyetertsek, hogy az altalatok sokat szidott emi modszereket ajanlod… kicsit korabban kellett volna gondolkozni, targyalni, visszautasitast hivatalosan kifacsarni a szervezoktol, osztan johetne a verekedes … s mi az hogy ket nyelven avassak fel a Foteret? Apostu mondjon magyarul egy ament?
Szívesen mennék, ha ott lennék, menjetek el minél többen, rendkívül fontos lenne!
@ kesztió
A felvonuláson el lesz pontosan mondva, hogy mi ellen tiltakozunk. El lesz mondva, hogy nem a modernizálással van baj, hanem azzal, hogy az avatóünnepségből, és amúgy szinten minden városháza rendezvényről kifelejtik a kolozsvári 60.000 magyart. Aki sajtót fog olvani másnap a fogja érteni. monostori, marasti, vagy bárhonnan.
Nem volt ahogy korábban szervezni bármit mert a felavatás dátumát nem igazán közölték le, sem az óráját, csak pár napja. Tudomásom szerint nem volt egyeztetve sem a magyar alpolgármesterrel sem a tanácsosokkal a rendezványről, sem a programjáról. Normális az lett volna, ha Apostu ezt kezdeményezi.
Hogy milyen információ-csere jogokat harcoltak ki maguknak a városháza magyar képviselői azt velük kell megbeszélni. Én a sajtóból tudtam meg, hogy mikor mi és hogyan lesz. Ez alapján írtam a felhívást.
@piszkosfred
Lehet a huhogás elmarad, meglátjuk, de transzparensek lesznek, 3 nyelvű Kolozsvár tábla lesz, és az üzenetünket a sajtónak elmondjuk. A huhogás este lett volna fontos, mikor tömeg lesz, de ma tudtam meg, hogy a “politikai” avatás, a szallagvágás délután 2-kor van, tömeg nélkül. Itt már tényleg nincs igazából huhogásnak helye. Csendes tiltakozás lesz. De elmondjuk amit akarunk.
@Sólyom István
Remélem én is, hogy minél többen leszünk. Tényleg fontos lenne.
mivel a plakátok csak a hétvégén jelentek meg, szerintem elég tudatosan csak ilyen későn tették ki, hogy a magyarok ne tudjanak időben mozgolódni, kérvényt letenni a polgármesteri hivatalhoz(mert hát igy lenne törvényes), embereket beszervezni, ….tehát nem maradt más hátra, mint az ilyen jellegű megmozdulás.
Szerintem kell az ilyen megmozdulás, hogy lássák itt, ebben a városban igenis vannak magyarok, akik ha kell hangjukat felemelik és nem csak azzal védekeznek, hogy ez egy orange-os rendezvény
én ott leszek:)
Tény és való, hogy a plakátokat csak a múlt hétvégén tették ki. Szépen elő volt készítve minden, gondolom már a párthíveket is beszervezték, hogy minden flottul működjön. Amígy is elég fura, hogy hét közepén, délután 14-tól van az avatás. Mire ez a nagy sietség? Csaknem Băsescu lesz a meglepetés?
Én a helyetekben egy-egy kis táblát vinnék, és felírnám rá: Apostu, Apostu, nem felejtettél valamit el?
Vagy mondjuk azt, hogy “Apostu, Mátyás mindjárt lelép a lováról…”
Nos, mindenképpen valami kétnyelvű kellene legyen és szellemes…
sok mindenben nem eretek veled egyet, ebben viszont teljes mertekben gratulalok!!!
vegre tettek is, nemcsak szavak….eleg szegyen viszont, a kolozsvari magyaroknak, hogy az egyetem utan ittragadt honfitarsaik kell lepjenek mert ok nem tudnak fellepni egysegesen.
ELEG VOLT MAR ABBOL, HOGY FOLYTON CSAK HUZZUK BE A FRAKUNKAT ES CSAK SZAJHOSKODUNK!! A MAGYAR EMBERRE NEM EZ JELLEMZO!
Ezekkel a cseauseszku altal hozott hegyentuliakkal nem lehet szep szavakkal elerni semmit
Ha a megyei RMDSZ nem volt képes 15.000 aláirást összegyűjteni, akkor lópikula és cintányér ! Értem, hogy ez nem az RMDSZ-ről szól, de felteszem a kérdést, miért is venne komolyan minket Apostu, ha ennyit sem tudunk összegrundolni ?! Nyugodtan mondhatja: nincs igazi támogatottság az RMDSZ (és az EMNT, vagy akár MPP, hiszen tudtommal ők is támogatták az aláirásgyűjtést) akciói mögött.
Mindig is mondtam, ebben az országban minden bűzlik, ami narancs. Le a PDL-vel és le az Orange mobilszolgáltatóval, aki mellesleg elhúz az itt beszdett tőkével. És a PDL-sek még a maoistáknál is rosszabbak… ha nem nem lenne itt ez a provinciális hangulat, akkor a narancsok sem virágoznának ennyire.
I want it painted black!
Az ember azzal dönt részben, hogy hova szavaz, és nagyobbrészben azzal, hogy hova adja a pénzét.
Szerintem fontosak a transparensek, akar A4-esre is nyomtatva. Fel kellene tartani oket par 10 masodpercig, utana kellene elhagyni a foteret.
Ajanlott szovegek, lehetoleg romanul hogy a tobbseg is ertse oket:
Dsida Jeno nem SIDA! Dsida nu este SIDA!
Magyar feliratokat akarunk! Placute in limba maghiara!
Magyar ugyintezest akarunk! Limba maghiara in administratie!
Mi is kolozsvariak vagyunk! Si noi suntem clujeni!
Kolozsvár nem sovén! Clujul nu este sovin!
Kolozsvár toleráns! Clujul este tolerant!
Kolozsvár kétnyelvű város! Clujul este bilingv!
Meg egy javaslat:
Ne sertegessenek! Nu ne mai jigniti!
A roman diakjaim velemenye a Foterrol: fortelmes!!!
Én csak azt nem értem , hogy mikor Hantz Péter látványos akcióba kezdett a magyar Bolyai Egyetem ügyében, akkor a jelenlegi kezdeményező Czika Tihamér miért ült a “finom értelmiségi seggén és ne csinált semmit amire felfigyel bárki”?
Talán, mert mindenki főszerepet akar kapni?
Szerintem a huuuu-zas szanalmas es nem er el vele az a par ember tobbet mint sajat magat az utolso kategoraiaba sorolja nyilvanosan. Ennel otleteseb lehettel volna. Ettol fuggetlenul remelem osszejon ez nektek es arra kerlek legyetek nagyon szervezettek, mert maskepp csak lejaratjatok magatokat. Ha nincs transzparens akkor senkinel sincs, ha van akkor mindenkinel + szerintem ne legyen, mert a roman rendfentartok rogton engedely nelkuli rendezvenynek titulalja es aztan kivancsi vagyok, hogy hogyan magayrazza ki majd az a par tizeneves kolyok este 11 kor valamelyik rendorparancsnoksagon. Ez nem azt jelenti, hogy be kell huzzuk a farkunkat, hanem azt h okosabbaknak kell legyunk. Pl az egyszeru hattalallas jo otlet es nagyszamban megjobb…
…. sot az lenne az igazi ha a hattalallok olyan hangosan ismetelgetnek elgedetlenseguket par percig amit kb 2-3 meterrol lehet csak meghallani. Ugyan ez nen hangzatos, de nagy letszamnal egy morajlo panaszkodo tomeg utus lenne.
Ha meg van ido rendesen megszervezni akkor hajra, ha nincs akkor ne kacagtassatok magatokat. Hajra!
Jól láttam, hoy László Attila nem volt ott a tiltakozáson?
Elnézést, ha tévedek, megtörténhet, hogy nem láttam. Furcsa lenne, hogy ne vegyen részt, magyarként, alpolgármesterként a magyar érdekeket védő tiltakozáson.
Faragó István
Hát nem hiszem hogy nagyon volt idő megszervezni mégis azért a román szalagcimekben mind szerepel a tiltakozás.Vagyis nem kacagtattuk magunkat …
Rövid beszámoló sajtólinkekkel itt:
http://czikatihamer.ro/2009/11/04/hatat-forditottunk-apostu-magyarokat-mellozo-politikajanak-linkekkel/