Nos, kaptam egy alapvetően jóindulatú kritikát Dunai Lászlótól. Itt olvasható. Írtam rá egy alapvetően jóindulatú, talán építő választ. Normális körülmények között otthagynám a már több hete lejárt bejegyzés aljában, de valahogy úgy érzem megéri kiemelni ide is, hisz van annyi értéke, hogy több vitás kérdést egy helyen tárgyal.

Mielőtt továbbmennél kedves olvasó, klikk a fenti komment linkre, olvasd el azt, majd olvass tovább itt. Hozzászólását megköszönve, Lászlót megkérem tisztelettel, hogy ebben a bejegyzésben válaszoljon vissza, hadd folytassuk itt a vitát, mert jónak és hasznosnak tűnik. Persze mindenki kommentje szívesen látott.

Íme a válaszom László fentebb belinkelt hozzászólására:

Kedves László!

Sajnálom, hogy nem sikerült belopnom magam a szívedbe. De talán ezután. Ami az „akaratom ráerőltetése másra” kérdést illeti, mit mondjak, ez nem is célom, nem is lehetőségem. Én pontosan úgy kinyilatkoztatom véleményem mint mások. Lehet, hogy néha erősnek tűnik, lehet, hogy a szóhasználatom éles és szókimondó, de ettől még erőszakra vajmi kevés az akarat és a lehetőség. Meghallgatom a másik véleményét, majd megpróbálom negcáfolni az érveit, ő megpróbálja megcáfolni az enyémeket, és így fejlődünk remélhetőleg mindketten. A mai modern publicisztika szabályai kicsit mások mint régebb volt. Olvass több Tóta W-t és megérted miről beszélek. Persze a Szabadság idős olvasóit, vagy a fiatal IKÉ-seket lesokkolja ez a stílus, de ők nem olvasnak elég Indexet

Nem tudom miből gondolod, hogy én minden utat meg akarok szüntetni a múltba. Távol áll tőlem. Vallom, hogy nagyon sok olyan érték van amit át kell, és át érdemes menteni a jelenünkbe és a jövőnkbe. Ilyen a nyelvünk, a népi hagyományaink, az irodalmunk, a művészetünk, az épített örökségünk, stb. Soha nem kérdőjeleztem meg olyan értékeink megtartását amelyeknek helyük van a mai világban, és amelyektől sajátosak leszünk a környezetünkhöz képest. A kisebbségi, nyelvi jogokért bármikor kiálltam, kiállok, beleértve a kulturális és területi autonómiának a szükségességét is.

Válogatni azonban kell. Hisz vannak olyan értékek, elvek, nézőpontok amelyek ahelyett, hogy segítenének megkapni helyünket a XXI. században, elfordítanak minket tőle, ahelyett, hogy a való világ kihívásaira adnának választ, elfordítanak tőle, egy álomvilágba kergetik az egyéneket. És vannak olyan értékek is amelyek véleményem szerint gyakorlatilag inkompatibilisak a modern élet alapparadigmáival: vallási dogmák, mások ellen fordított nacionalizmus, tudomány-ellenesség, ráció-ellenesség, kuruzslások terjesztése, stb. Én ennek a nézőpontomnak adok kinyilatkoztatást, és ehhez azt hiszem minden jogom megvan, még akkor is ha ez a valós vagy vélt erdélyi magyar többségi véleménnyel talán nem egyezik. A liberálisok sosem a mainstream véleményeket mondták, nem is ez a dolguk. Ők mindig a jövőt hozták előbbre, az innovációt, a modernizációt, az alkalmazkodást, fejlődést segítették. Ez nem mindig hálás feladat, és el kell teljen néhány év, hogy a környezeted megértsen. De nem vagyunk mi mártírok sem, élvezetből és némi elhívatottságtudatból csináljuk.

Teljesen egyetértek veled abban, hogy „jobb lenne tisztába tenni az embereket és a fejükbe verni, hogy Erdélyben mindig is több etnikum létezett Nagymagyarország szépen hangzik, de meg kell tanulni a mában élni, a mai korhoz alkalmazkodni, persze ez nem jelenti a magyarságunk feladását. Az únióba a területi kérdések kevésbé fontosak, inkább az emberek fejében kellene rendet tenni.”

Ami a globalizációt illeti, azt véleményem szerint megállítani teljesen lehetetlen, ezért inkább alkalmazkodni kell hozzá, bevinni a forgásába saját értékeinket. A technológia fejlődése visszafordíthatatlan, és ez magával hozza automatikusan az információ, a közlekedés, a kultúra-csere még előrehaladottabb globalizálódását. Téved aki abban lát kihívást, hogy a globalizációt megállítsa, attól elforduljon. Az ilyen ugyanazt a hibát követi el mint nagyobb szinten azok a kommunista vagy katonai diktatúrák amelyek a saját országuk izolációjában híve leszegényítették népeiket, elvágták őket az állandó gazdasági, orvosi, tudományos, kommunikációs, stb. forradalmaktól. A globalizációtól való elfordulás szinte kimondottan csak veszteséget okoz, vajmi kevés használható hagyományos értéke megmentése árán. És még valami: nem lehet kilépni belőle egyszerűen. Csak erőszakkal, olyan diktatúrák árán amelyekről fentebb beszéltem. Nem hiszem, hogy bárki értelmes ember ilyen rendszert kívánna vissza.

A családközpontúság véleményem szerint egyáltalán nem globalizáció, vagy akár kapitalizmus-ellenes. Ebben a globalizált kapitalista világban is, mindenki akinek fontos a családalapítás, családi élet, minden szabadsága és támogatása megvan, hogy ezt megélje, megalkossa, élvezze. A legfejlettebb társadalmakban is (pl Skandináv országok, USA, Németország, Japán) a család és a helyi közösségi élet a legnagyobb értékek közé tartozik, amelyeket a népesség legnagyobb része óhaja és igénye szerint követ. Én olyan fejlett local community szervezést mint a amit a kapitalista USA-ban, sehol máshol nem láttam, itthon végképp nem.

Mindezek mellett azonban a liberális társadalom megadja a lehetőséget, elismeri a légjogosultságát más, alternatív életszervezési formáknak is, legyen az a szingliség, homoszexuális partneri kapcsolat vagy akár a swingerség (aki ezt is bevállalja). Az alapszabály csupán egy: mindenki úgy szervezi életét ahogy neki jólesik, de annyi korláttal, hogy ez ne sértse, ne zavarja mások lehetőségeit, boldogulását, biztonságát. A többgyerekes család nem zavarja konkrétan semmiben a homoszexuális házasságban élők életét, igényeit, és fordítva sem. Az ellentét mesterséges, politikai, mozgalmi, vallásos buzgóság eredménye, és egyszerűen a tolerancia hiányában keresendő.

Az ateizmus kérdése egy végtelenül egyszerű dolog, attól a ponttól kezdve, hogy meg tudunk egyezni abban, hogy mindenkinek saját dolga, hogy miben hisz vagy sem. Valóban elkövettem azt a hibát régebb, hogy arogánsan propagáltam az ateizmust, nem sokkal különben mint ahogy más erdélyi papi blogok hittérítöskődéssel szennyezik az étert. Közben rájöttem, hogy a vallási vagy világnézeti meggyőződés kérdése mindenkinek a magánügye, és azt támadni nem szabad, a sajátodat pedig túlbuzgóan, másokat állandóan bombázva terjeszteni nem kosher. Mindesetre az aki elfogadja és támogatja azt, hogy az egyházak ne csak a saját intézményeikben (templom, imaház), hanem azon kívűl is terjeszhessék hitüket (korház, iskola, politika, nemzeti ünnepek, média, stb.), annak ugyanúgy el kell fogadni azt is ha a szekuláris humanisták, az ateisták, ugyanezt teszik a saját világnézetükkel. Én a dupla standardokat nem fogadom el egyetlen területen sem, itt sem.

Ami ezen a területen később következett, az továbbra is úgy gondolom, hogy jogos és hasznos volt: a legjobb erdélyi magyar állami iskolákért való folyamatos kiállás, akár az ingatlanjaikat tulajdonoló egyházak ellen is. Ez már nem ideológia, elvi kérdés volt, bár néhány támadóm állandóan próbálta meggyőződési síkra terelni a dolgokat. Az egyházi iskolaingatlanok kérdése egy máig megoldattlan, lezáratlan kérdés, amelynek bár sok vetülete van de megoldása talán csak egy: kompromisszum. Az RMDSZ sajnos felelőtlenül mellőzi továbbra is a kérdést, ugyanolyan felelőtlenül, ahogy nem támasztott elvárásokat az egyházak fele akkor amikor kormányzati pozicióból kilobbizta azok ingatlanjainak a visszaszolgáltatását. A kompromisszum szükségességének, amelyet néha (általában kampányban) a témában kinyilatkoztat, nem pontosította soha a részleteit, pedig azok nagyon fontosak. Nem mindegy, hogy milyen az a kompromisszum, és milyen sorsra jutnak a legjobb magyar középiskoláink. Azok az épületekből nem vonulhatnak ki, ha pedig muszéj, akkor csakis olyan esetben ha megfelelő minőségű és helyezésű másik épület vérja őket. Szomorúnak tartom, hogy máig kevés értelmiségi szólalt fel az állami iskolák védelmében, holott mindannyian tudjuk, hogy az a 7-8 iskola amely veszélyben van, az erdélyi magyar elit gerincét nevelte az utóbbi 60 évben és nevel ma is.

Nem vitatom azt a tényt, hogy a turulmadár vagy az árpád-sáv nem valós történelmi motívum, nem a nemzeti örökség része, nem a minden népnél jelen lévő (szerintem amúgy ma már csupán könyvekbe ilő) genezis mítosz része. Azt azonban te is látod, hogy ezeket a szimbólumokat manapság ritka alkalmak kivételével (pl. nemzeti ünnepi történelmi zászlós felvonulás) de facto csak a szélsőjobb használja, lóbálja, állítja, vonultatja. Nos, akkor nem logikus, hogy ez jusson eszembe róluk? Ki más ordibálja végig utcáinkat, utcáikat az árpádsávos zászló alatt mint a szélsőjobb? Van még valaki más? Nincs. A kapcsolat ezen történelmi szimbólumok és a mai használói között már elkerülhetetlen. Ezt ők maguk teremtették meg. Pont olyan ez a kérdés mint a náci horogkereszt. Hiába írja a lexikon, hogy az eredetileg egy történelmi hindu szimbólum, ha az égvilágon mindenki a náci rendszerrel azonosítja. Sajnos az történik, hogy a szélsőjobb egyre több nemzeti szimbólumot „korumpál” azzal, hogy magára veszi. Nem kell már sok idő és a betyárruha is a szélsőjobb szimbólumává válik, és ettől fogja sajnos szalonképtelen. Ennek a folyamatnak hidd el én sem örülök, mert elidegeníti a nép egy jó részét saját szimbólumaitól.

Nemcsak Amerikában, hanem a nyugati világ nagyon sok más országában népszokás a nemzeti zászló kitevése a házra, a nemzeti szimbólumok használata az autókon, a szuvenírbolotkban. Ezzel nincs semmi baj. Nekem is évekig ki volt téve egy magyar zászló a szobámban. Nem ezzel van baj. A baj azzal van mikor a patriotizmus, a nemzeti szimbólumok használata olyan ideológiákhoz kötődik, amelyek nem állnak meg a saját értékek kihangsúlyozásán, hanem magukat általában mások értékei ellenében határozzák meg. Például még a Nagymagyarország iránti, végső soron természetes csodálatból fakadó, nosztalgiával sem volna probléma ha annak a kifejezése nem folyton a szomszédos népek iránti uszításról, azok értékeinek és hasonló érdekeinek lebecsméréséről, a mai békés viszonyok állandó erőszakos hergeléséről szólna. Régi térképeket és atlaszokat gyűjtök. Több térképem is van Nagymagyarországról, és őszinte csodálattal nézem a méreteit, határait, kincseit. De van több nemzetiségi térképem is, és azokat megnézve tisztában vagyok vele, hogy azok a határok tarthatlanok voltak és valóban igazságtalanok a kisebbségekkel szemben, akiknek saját ugyanolyan jogos nemzeti kibontakozási törekvéseik voltak, és vannak ma is mint nekünk. A Trianonban meghúzott határokat én sem tartom több ponton igazságosnak, Erdélyben különösen nem. De az egy számunkra nagyon rossz történelmi kontextusban született, egy olyanban, amelyért hibásak mi magunk is vagyunk – sőt talán a legjobban mi. Ezt már visszafordítani nem lehet. De ettől még továbbra is abból kell kihozni a legjobbat ami most van. Trianont be kell zárni a történelem szekrényébe, oda ahol a helye, és inkább a megvalósítható nemzeterősítő projekteken kell dolgozni, főleg most amikor olyan átalakulások vannak amelyekre évszázadok óta nem volt példa (pl. éppen a határok eltűnése).

Egyetértek veled abban, hogy „elfogadom a másikat mindaddig, míg nem próbálja rámeröltetni, akaratát, szokásait és értékrendjét, míg becsületes ember módjára viselkedik. Mert elsősorban az a fontos, hogy milyen ember valaki és aztán jön az összes többi.” Ez egy alapvető liberális érték.