Győzött az összefogás, győzött az RMDSZ-EMNT, győzött a mindenki aki a közös indulás mellett tette le a voksát. Győztem én is, győzött minden jelölt aki nevét adta ehhez  a listához. Győzött az országos kampánystáb, győzött a kampányt támogatók serege, a sajtótól az egyházakig. Győztünk mi erdélyi magyarok. Igaz a győzelem és a csalódás között egy hajszálnyi volt: Sógor Csaba mandátuma. Volt egy kis izgalom a végleges eredményekig, de most hogy megvan, egyértelmű, hogy a Magyar Összefogásnak van értelme.

Mi jön ezután? Minek kellene jönnie? Nos, én a következő ügyek rendezését tartom nagyon fontosnak a következő periódusban:

1. Az autonómiakoncepciók véglegesítése, tisztázása. Ideje lenne végre pontosítani, szakértők szintjén, majd a politika szintjén is, hogy mit értünk autonómia alatt. Mit kérünk a kulturális autonómia nevében, és mit kérünk Székelyföld területi autonómiája tekintetében. Volt már x számú törvénytervezet, tanulmány, stb. Most már ideje lenne összeboronálni minden koncepciót két tisztességes törvénytervezetbe: egyik a kulturális autonómiáról szólóba és egyik a székelyföldi területi autonómiáról szólóba. Sem a történelmi, sem a politikai, sem a demográfia kontextus nem engedi meg az „autonómia” szó további választási prostituálását. Nemzeti fennmaradásunk legfontosabb kérdése ez.

2. Belső pluralizmus rendszerének kidolgozása, egy ernyő alatt. Ez a választás is megmutatta, hogy követni kell a nyugati kisebbségek példáját, meg kell érteni, hogy  az egyetlen esély a közös ernyő alatt való politizálás, választási indulás, lobbizás. Ezt megértette az EMNT, és állandóan mondja az RMDSZ. Az MPP azonban nem, épp ezért talán már soha nem lesz bevéve ebbe a keretbe. Nos, választási lista egy dolog, választásokon kívüli munka más dolog. Az tiszta, hogy az RMDSZ, a tulipán „brandjét” nem lehet pótolni, kicserélni mással. Az erdmagyar választói reflexek, a bukaresti tekintély is azt kéri, hogy ez az új összefogás továbbra is az RMDSZ keretén belül működjön.

Az igazi kérdés tehát, hogy milyen módon? Hisz jelenleg az RMDSZ különböző helyi érdekcsoportok, klánok szövetsége, nem ideológiák, platformok közös ernyője. Az ideológia színezet, ha egyáltalán meg van jelenítve pl. területi szervezetekben, csak esőkabátként fedik ugyanazokat az érdekcsoportokat. Országos szinten az egyetlen platform amely tiszta ideológia különbséget tud felmutatni az „ideológiamentes nagy masszával” szemben az a Szabadelvű Kör. És most jön/jöhetne az EMNT, akinek véleményem szerint előbb-utóbb valamilyen módon vissza kell lépnie az RMDSZ-be.

Továbbra is tartom azt az elképzelést amit a platformunk már rég hangoztat: az RMDSZ a területi szerveződés helyett ideológia csoportokra kellene oszoljon. Az SZKT-nak valós belső parlamenté kellene válnia (alsóház), nem régiók képviseletévé (felsőház). Ha egy platformon belül kellene politizálnia a csíki, a bihari vagy a szatmári szervezet egy részének akkor nem egymás ellen dolgoznának a központi hatalomért, hanem közös elképzeléseket próbálnának érvényre jutni. Ez az út persze egy hatalmas lélegzetű reformot igényel. De megvalósítható.

3. Koherens külső és belső lobbi kidolgozása. Ellenzékben most már nyílt lehetőség van az agresszív, megszervezett, logisztikailag, anyagilag és szakmailag alátámasztott külpolitikára. A jelenlegi alkotmányos berendezés mellett nincs tiltva semmilyen módon, hogy az RMDSZ saját nyugati, brüsszeli lobbyirodát nyisson, saját tájékoztatási, meggyőzési munkát végezzen. Míg egyértelmű, hogy a két fajta autonómiát elsősorban Bukarestben kell kiharcolnunk, a nyugati nyomás és ismerté tétel sosem árt. Ide masszív információgyűjtési és szórási kapacitás kell, lehetőleg angol nyelven. Az EP képviselőink motorjai lehetnek ennek a munkának, de ez nem lesz elég. Könnyen emészthető erdélyi magyar autonómia-koncepciót, erdélyi magyarokat bemutató anyagok kellenek: videók, szóróanyagok, térképek, honlapok – ezeket terjesztő konferenciák, sajtóhirdetések, reklámok. Nem utolsó sorban a bussines szféra meggyőzése is fontos lenne a magyar nyelv használatának hasznosságáról Erdélyben. Legalább olyan jók kellene lennünk ebben mint a katalánok:

Ugyanezt kötelezően meg kell duplázni idehaza a román közvélemény, politikum felé. Hisz elsősorban a románokat kell meggyőzni igényeink jogosultságáról és veszélytelenségéről. Proaktív román sajtó kell, nem reaktív. Állandóan tematizálnunk kellene, nem csak akkor ha kötekednek velünk. Több román nyelvű sajtótájékoztató és promociós anyag a fentebb felsoroltakból.

4. Magyar iskolák helyzetének rendezése. Az RMDSZ és az EMEF maga sem tudja megspórolni ennek a kérdésnek a tisztességes rendezését. Tiszta minden szakember előtt, hogy az iskolaszaporító egyházi politika értelmetlen olyan körülmények között, hogy diákság létszáma állandó csökkenésben van. Például Kolozsváron semmi értelme 5 elméleti líceum fenntartásának, mikor 3-ra is alig van már létszám. Tiszta az is, hogy a jól működő állami iskolákat nem hagyhatja cserben az RMDSZ, még akkor sem ha ezzel végül is az egyházakkal kell szembemennie. Közösségi érdek ezek fennmaradása, erősödése. De azért sem hagyhatja cserben, mert azokat ő maga harcolta ki nem kis cirkuszokkal a kilencvenes évek elején. De ha még ez sem lenen elég, akkor ott van annak is a nagyon komoly lehetősége, hogy ha nem áll ki mellettük, komoly választói rétegeket veszíthet el. Elég ha megnézzük szatmári vagy sepsiszentgyörgyi szülők egyházellenes hangulatát a Kölcsey illetve a Mikó miatt.

Szóterelés szerintem az, hogy a román állam ugrasztott össze minket, és neki kell megoldani a problémát. A román államnak fáj valahol a magyar iskolák helyzete. Nem fog ezután sem fájni a feje érte, főleg, hogy a mostani gazdasági helyzetbe új iskolák építésére nem lesz pénz. Ha lenne is azok központi helyhiány miatt valószínűleg a városok szélére szorulnának. És innen már egyenes út vezet a hanyatlásukhoz. Ez a helyzet az erdélyi magyar politikum szűklátókörűségének az eredménye, amely ahol érte ott harcolt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért, de közben nem kért garanciákat a magyar állami iskolák épülethasználatának meghagyásáért. Sőt, észre sem vette, hogy mihez vezethet az egyházi iskolák agresszív terjeszkedő politikája, hisz maga sem gondolta át, hogy hová fajulhat ez a kérdés. Ezt a helyzetet nem lehet a románokra kenni. Ezért mi vagyunk a hibások, és nekünk is kell ezt megoldani.

Mert megoldás van. De nem az a kompromisszum javaslat, amit gyakran hallunk, és amely gyakorlatilag arról szól , hogy az állami iskolának ki kell vonulnia az épületekből. Ez nem kompromisszum, ez az állami iskolák egyértelmű vesztesége/elvesztése. A kompromisszum a közös épület felhasználásnak arányáról szólhat (50-50%, 60-40%, 70-30%, minden városban amire igény van), vagy egyik iskola másikba olvadásáról (lásd a kolozsvári Báthory pozitív példáját). Hisz mindkettő magyar iskola, mindkettőnek joga van a fennmaradásra a központi, vonzó, hagyományos épületben. Mindkettőnek van felkészült tanári gárdája, szellemisége, öröksége.  A diákok csökkenő létszáma is azt parancsolja: egy épületet kitöltő diákság is alig van már, felesleges sokszorozni az intézményeket, felesleges sokfelé szétszórni a magyar diákságot. Az egyház sem járna rosszul, hisz a bent maradt állami iskoláért az önkományzat tisztességes bért fizetne és bepótolna az épület fenntartási költségeibe is.

Nos, szerintem ez a 4 kulcskérdés amiben az elkövetkező időben az EMEF-nek dolgoznia kell. Egyik sem könnyű téma, cseppet sem. De ezeket rendezni kell, hisz az anyagi jólét mellett ezek a legfontosabb közösségi kérdések. Ha ezeket nem sikerül tisztázni, akkor az egész magyar összefogás egyetlen haszna a választási eredmények maximalizálása volt (ami amúgy kétségtelenül fontos).

A (sikeres) formát meg kell tölteni (hatékony) tartalommal.