Kolozsvár nagyváros, sok problémával és kihívással. Nagy pártok nagy összegű és komplex kampányokkal vágnak bele az időközi polgármester-választásba. Hogy az RMDSZ most miért nincs ott, az egy bonyolult kérdés. Most inkább arról beszélnék, hogy miért tartom komolytalannak az MPP-s Gergely Balázs jelöltségét. Jól hangzik a „magyar érdekeket is kell képviselni valakinek” dolog, csakhogy nagyon sok minden sántít ebben a kampányban.
Először is Gergely Balázsnak nincs saját koncepciója arról, hogy miért is indul, mit képvisel, mit akar. Amikor leadta a jelölését a szabadságos Kiss Olivér megkérdezte tőle, hogy nagyvonalakban (!) mik az elképzelései Kolozsvár számára. Gergely ijedt képpel össze-vissza nézve annyit tudott mondani, hogy ez egy olyan kérdés, amiről nem korrekt dolog ilyenkor kérdezni őt (hát mégis mikor kéne?) Azt mondta, hogy az MPP májusi választási programját fogja kiegészíteni, és számít a románok szavazataira is. Videót lásd itt.
Gergely Balázs kampányhonlapján azonban jelenleg is az MPP májusi városi tanácsosi listájának a programja szerepel, nem készült új, nem is említik meg valahol, hogy bármit is kiegészítettek volna. A román szavazatokról meg akár már most lemondhat Gergely, hisz amellett, hogy a román közvélemény az MPP-t a magyar nacionalista radikalizmus fellegvárának tekinti, a román szavazók 99%-a még azt sem tudja, hogy ő indul, hisz a kampánycsend előtt alig 6 nappal egyetlen plakátját sem süti a napfény városunkban.
Még egy saját szlogent sem volt képes kitalálni. A „Föl nem adható város”-t ugyanonnan vette át, ahonnan én is egy 2008 augusztusi cikkemben: Kántor Lajos és Kovács Kiss Gyöngy Kulcsok Kolozsvárhoz c. antológiájából. Én legalább tisztességesen odaírtam, hogy honnan van.
Gergely eddig két dologgal foglalkozott a kampányában: a főtér helyzete és az erdélyi magyar kiegyezés. A főtérrel kapcsolatos kommentjei egy retrográd konzervmagyar nézőpontot tükröznek. Azt a nézőpontot miszerint minden úgy jó, ahogy régen volt. Még akkor is, ha ez éppen nem igaz.
Zöld üzenetnek álcázva azt mondja Gergely, hogy elfogadhatatlan, hogy a főtér régi (természetesen ez alatt magyart ért, nem régit) zöldövezetes szervezését eltöröljék az új rendezési tervvel, ahol is az egész teret leköveznék. Tisztázzunk két dolgot. A főtér magyar időkben (értem ezalatt 1918-ig) jóval kitisztítottabb és jóval kevésbé fragmentáltabb volt, mint most (lásd a kiegyezéskori képeket itt) A főtér fákkal, bokrokkal, füves résszel, parkolókkal való feldarabolása éppen, hogy Trianon után gyorsult fel és 4 év kivételével teljesen a román fennhatósághoz kötődik. Ennek a teljesen idétlen töredezettség fenntartásában nem kis szerepe volt annak a kommunista logikának, amely több erdélyi város amúgy tág főterét fullasztotta betonkockás, bokros, fás, füves burokba: ne legyenek nagy nyílt terek ahová a nép összegyűlhet tüntetni, lázadni. Illetve benne volt ebbe az a komcsi filozófia is, hogy ne a „régi, történelmi”, gyakran magyar vagy szász örökségű környezetbe legyen a főtér, hanem az új, román, általában betonból készült, környezetben.
Gergelynek történészként tudnia kéne, hogy általános európai trend az, hogy a főtereket minél tágasabbra, „tisztábbra”, sétálásra, fotózásra, galamb etetésre alkalmasabbra újítják fel. Azt is tudni kellene, hogy a műemlék templomok körül általában kipucolják a fákat, hogy azok jól látszódjanak, érvényesülhessenek.
A főtér famentes rendezésével éppen az a cél, hogy a város főtere európai színvonalú kinézetet kapjon, hogy a turisták és helybéliek egyformán gyönyörködhessenek a tér nagyságában, a körülvevő épületek szépségében és nem utolsó sorban a több száz éves monumentális katedrálisban. Európa szerte a történelmi főterek egységesek, „tiszták”, a régi templomok pedig szabadon, körbe megközelíthetően állnak. Lásd példáknak (a nevek alatt fotó link):
Brüsszel (kitisztított főtér)
Antwerpen (kitisztított főtér)
Krakkó (kitisztított főtér)
Prága (kitisztított főtér)
Bremen (kitisztított főtér + a műemléktemplom érvényesülése)
Bécs (kitisztított főtér + a műemléktemplom érvényesülése)
Köln (kitisztított főtér + a műemléktemplom érvényesülése)
Milánó (kitisztított főtér + a műemléktemplom érvényesülése)
Budapest (műemléktemplom érvényesülése)
Itthoni tájakra evezve ugyanezt tették Brassóban a nyolcvanas években, és ezt tették 2006-ban Nagyszebenben is. Ez a két város azóta turisták özönét fogadja. Kolozsváron sajnos jelenleg ennek az ellenkezője van érvényben. Mi itt ülünk a főtéren lévő erdőnkkel, a penészes, mohás oldalú, 600 éves elbújtatott gótikus katedrálisunkkal egy csövesek által szabadtéri budinak használt bokorkörnyezetben.
Nagyon helyes, hogy a főteret kipucolják, simává, sétatérré teszik végre, a Szent Mihály templomnak meg visszaadják a pompáját, a láthatóságát. Vagyis reméljük, hogy így lesz. Mert ez sem teljes mértékben biztos. Ha betartják a Planwerk eredeti tervét, akkor lehetséges, hogy az erdő nagyobbik része mégis megmarad, ugyanis abban a vaskerítéssel bekerített “sírkerthez” nem nyúlnak hozzá. A katedrális tehát továbbra is el lesz bújtatva, megmarad a penész, a moha, a csövesek budija. De várjuk ki a végét.
Ha megnézzük az MPP jelölt következő nagy sajtónyilatkozatát a „kolozsvári békéről”, akkor pontosan megértjük, hogy mit is akar ő igazából ezzel a jelöltségével. Gergely Balázs valódi célja az MPP-n belüli erősödés, nem a kolozsvári polgármesteri hivatal. Ez a nyilatkozat volt az amelyért ez az egész kampány elindult. Köztudott, hogy a Magyar Polgári Pártban jelenleg hatalmi harc folyik, ahol a kolozsvári csapat Szász Jenő ádáz ellenségeként éppen annak leváltásán dolgozik. Nem véletlen tehát, hogy az MPP elnöke nem értett egyet Gergely kolozsvári indulásával. Gergely Balázs azért beszél erdélyi magyar kiegyezésről, hogy ezáltal is a saját integratív erejét növelje a közelgő márciusi MPP kongresszusi összecsapásra.
Gergely Balázsnak nincs saját választási programja, nincs is valódi kampánya (se plakát, se szórólap, se önkéntesek, se szpotok), nincs pénze rá, nincs saját elképzelése Kolozsvárról, retrográd módon nyilatkozik abban az egy kérdésében is, amely Kolozsvárt Erdély harmadik európai szintű turista attrakciójává tenné. Gergelynek ez az egész játék egy kifutási lehetőség, egy politikai eszköz, amely a Szász Jenővel vívott harcokban használható. Ezért támogatja őt az egész Szász-ellenes erdmagyar polgári establishment Tőkés Lászlótól Bakk Miklósig.
Mi, kolozsvári magyar szavazópolgárok, nem akarunk erre a belső harcra felhasználva lenni.
Gergely Balázs jelöltsége pontosan olyan mint a protestáns teológia és az okkultmagyar történészek köré szerveződő Kolozs megyei MPP: egy rossz vicc.






[Update szombat feb. 7, 21:00 óra]
Pár órával ezelőtt kerülhettek ki a központi hivatalos plakátoló helyekre Gergely Balázs plakátjai. Délben még nem láttam őket. Lehet már kijutottak a negyedekbe is.
Az érdekes az, hogy hiányzik róluk az MPP logó. Ennek két oka lehet: Gergely nem akarja felvállalni/szégyeli a pártját, vagy a magyar választók átverésére úszik azzal, hogy pártlogó hiányába azt hihetik hogy RMDSZ-es vagy közös jelölt.
A másik érdekes dolog az, hogy csak magyar nyelvű plakátok vannak. Na ennyit újra a román szavazatokról, a kampány komolyságáról egy román többségű városban.
Azért egy félmondatnál talán többet megér, hogy miért nem indított jelöltet az RMDSZ. Elmondod?
Szia Tihi,
előre jelzem, hogy nem olvastam végig ezt a szép hosszú bejegyzést, szóval nem akarok belekötni most itt a mondanivalójába, de az feltűnt, hogy te valamiért nagyon haragszol. Viszont itt a végén megakad a szemem ezen a mondaton:
“Mi, kolozsvári szavazópolgárok, nem akarunk erre a belső harcra felhasználva lenni.”
Attól függetlenül, hogy nekem mi az álláspontom ebben az egészben, az hogy jön ide, hogy 350.000 ember nevében teszel kijelentést?
@ dani
Kérdezd meg a Kolozs megyei RMDSZ vezetőségét. Ha engem kérdesz, szerintem indítanunk kellett volna valakit.
@ Péter
1. Olvasd el a bejegyzést mielőtt kötekedsz egy mondatával. Elementáris elvárás.
2. Kolozsváron a 2002-es népszámlálás szerint 60.000 magyar volt, ma valahol 55.000 lehet. Milyen 350.000-ről beszélsz?
3. Mint kolozsvári szavazópolgár jogomban áll kifejteni a véleményem, akár több hasonló sorstársam nevében is, aki nem csípi ezt az átverést amit Gergely polgármesteri kampánynak hív, holott az egész valójában egy MPP-s belső harc része.
4. Ebben az MPP-s kampányban fellépsz? Az utóbbiban tudom, hogy többször is ott voltál. Nem baj ez, szabad országban élünk, csak tudjuk, hogy honnan nyilatkozunk.
“4. Ebben az MPP-s kampányban fellépsz? Az utóbbiban tudom, hogy többször is ott voltál. Nem baj ez, szabad országban élünk, csak tudjuk, hogy honnan nyilatkozunk.”
Ezzel most úgy érzed, hogy beskatulyáztál engem és akkor az én hozzászólásaimat ellenséges hangnemben kell kezelned?
Igen, felléptem egyszer nekik az EP-s kampányban.
“Az utóbbiban tudom, hogy többször is ott voltál.”
Te tudsz több alkalomról is? Kérlek soroljad. Ha már mondasz valamit, támaszd alá tényekkel.
Felléptem volna más pártoknak is, csak nem hívtak. Én nem politizálok, hanem embereket szórakoztatok.
Az utolsó mondatodat azért reagáltam le, mert azt írtad, hogy “Mi, kolozsvári szavazópolgárok…”, amiben én is benne vagyok, de engem nem kérdeztél erről, szóval nem tudhatod, hogy mi az én véleményem. Szóval úgy nyilatkozol itt minden kolozsvári szavazópolgár nevében mintha tudnál valami titkos egyetértésről. Nem baj, ha több szavazópolgár nevében nyilatkozol, de akkor találóbb lenne az, hogy az RMDSZ vagy a haverjaid, ismerőseid nevében teszed, nem pedig a “kolozsvári szavazópolgárok” nevében.
Ugyanakkor kolozsvári szavazópolgár nem csak magyar van, szóval nem tudom mit akar jelenteni a 60.000-es szám.
@ Péter
Az EP kampányban elég nehezen léphettél fel az MPP-nek mert az akkor még meg sem volt. A helyhatóságiban már több esély volt erre. Nem tudom pontosan hányszor léptél nekik fel májusban, nem követtem. Láttalak MPP-s rendezvényplakátokon, ennyi.
A kedvedért kijavítottam “mi kolozsvári magyar szavazópolgárokra”, hogy ne legyen vitás, hogy kire értem. Nem is érthetném mindenkire, hisz amint az jól látható a plakátokon Gergely kampánya elfelejtette a románokat.
Annak a nevében nyilatkozom akik egyetértenek velem. RMDSZ-esek is, meg mások is. Vannak ilyenek sokan.
És tényleg olvass el egy szöveget mielőtt kötekedsz vele.
Hmm, Tihi most nem tudom melyik részről is igazán kommenteljem ezt a cikket….Az MPP-t sajnos nem állhatom ki, de úgy néz ki, hogy az RMDSZ-t sem igazán…Tehát ugyanazt a kérdést teszem fel amit mások és amit te ebben a cikkben nem vagy hajlandó kezelni… Mért nem indított az úgyéméréú jelöltet?
Nem, nem akarom megkérdezni a kolozsvári vezetőséget, hogy mért nem indított…Ők, mint a “magyarság érdekeinek” képviselői kellett volna erre nekünk választ adjnanak!!! Kötelességük lett volna, nem elbújni egy 4 éves pakt mellett, hanem kiállni a választópolgárok elé és elmondják miről is van itt szó (mert itt sok minden bűzlik…mire várnak, hogy majd a PSD-ből is leváll egy ág, a PSD-t kirúgják a kormányzsáról és így majd az utóbbi időben a politikai kurva szerepét játszó pártot is beveszik és lesz egy afféle 51%-os többség???). Addig még várhatnak. A nagy paktumos PD-L nem vette be őket a kormányba, itt meg nyilvánosan nyaljuk ennek a moldvai trógernek a hátsóját?? (Ez a Sanyi Apostol).
Kettő, nem igazán érdekel ennek a tagnak a programja, de azzal nem tudok egyetérteni, hogy kivágják a sírkertből a fákat…az, hogy a csővesek budija lett és a fák már akkorák, mint a templom az a vezetőség hanyagsága (pont, mint a Matyi szoborral, amelyiket kiszedték szépen a forgalomból és most ott porlik). Abba nem tudok beleegyezni, hogy azt a tenyérnyi zöldövezetet eltűntessék és a valamikori sírkert tetején skateres kölykök ugráljanak…
Az 1898-as parképítést jobbnak látom, mint egy nagy beton mozaikot… nem akarom a Deák Ferenc (Eroilor)-nek a kivitekezését kritizálni, de elég szar munka valljuk be. És két sovány sápadt fájért nincs kedvem feladni a Szt. Mihály mellőlieket…Igenis egy gondozott, forgalommentes tér ötlete remek, de nem úgy végrehajtani, amint azt a legútóbbi tervekben lehet látni… A másik városok képeivel kapcsolatosan, pedig egy dolog más…Mindenhol (kivéve Brassóban a polgármesteri hivatal épületét)a tér üres és a székesegyház vagy egyébb fontos létesímény pedig a tér szélén áll és nem a tér közepén…Szépen gondozott fákkal sokkal jobban nézne ki. Kolozsvár főtere. A Deák Ferencen is lehetett volna egy zöld sávot hagyni, szebb lett volna. Kolozsvár az kolozsvár. Nem kell nekem se brassóval sem Szebennel való hasonlat. Alig van valami zöld és azt is kiakarják vágni.
Hidd el TIhi, hogy több kárt okoznának. Senki, a penészes falakat le nem tisztítaná, pont, úgy ahogyan szégyen szemre elfogadjuk, hogy a Matyi szétmállik (olvasd el miképpen kapott Apostol atyánk levelet a magyar felektől, a szobor állapotáról és még nem hajlandó közölni mi volt ebben a levélben.)
Figyusz ember, te nem vagy kolozsvári, tehát semmilyen jogod nincs, hogy beleszolj abba, hogy a kolozsváriak hogy szeretnék látni a Főterüket. Kolozsvárnak volt egy gyönyürű főtere, szép virágágyásokkal és fákkal, most meg el akarják mindezt tünteni, hogy olyan ronda kövekkel borítsák be az egész teret, amilyennel beborították a Deák Ferenc utcát.
A ziua de cluj-ban is van egy cikk erről. A Deák Ferenc utca egy giccs lett, oda nem találó lámpákkal és padokkal. Ugyanezt akarják csinálni a Főtérrel is és ez meg megengedhetetlen.
Az hogy Brüsszelben vagy Bécsben hogy van megcsinálva a tér, az az ő dolguk. Az más koncepció, más világnézet, más elvek.
Hogy miért nem akar indítani az UDMR jelöltet Kolozsváron? Azért, hogy nehogy távolabb kerüljenek a húsos fazéktól!
Különben is Gergely Balázs megmondta, hogy nem azért indul, hogy nyerjen, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet bizonyos dolgokra.
A csávó tapasztalatlan, meg még kezdő, de legalább nincs besározva a keze mint az UDMR embereinek.
@ gashicsavargo
Egyetértünk abban, hogy a megyei RMDSZ nem tette jól, hogy nem indított jelöltet. Én sem bízok a PD-L igéretében és nekem sem szimpatikus Apostu egy cseppet sem. Erről nem fogunk vitatkozni, mert egyetértünk.
Ami a zöldövezetet illeti: Kolozsváron van nagyon sok zöld övezet. Ott a sétatér, ott vannak a kisebb parkok, vannak fák nagyon sok központi út mentén. Nem azon a főtéri néhány fán múlik a friss levegő.
Bécsben, Krakkóban vagy Brassóban is a főtér közepén van egy nagy műemléképület, ettől még a főtér nagyon szépen le van kövezve, és nagyon jól néz ki.
Kolozsváron jelenleg a főtér össze van törve sok kicsi darabra, és túl van zsúfolva autókkal. A katedrális körüli sírkert egy nyílvűnos véce és szemétdomb. A fenyők elbújtatják a templomot, nem tudsz úgy fotót készíteni, hogy látszódjon rendesen a műemlék szépsége. Sötét és penészes a műemléképület környéke a város kellős közepén.
Nem lehet azzal érvelni, hogy nem fogják tisztítani a templomot. Miért, most tisztítja valaki? Ha kitisztul a főtér, igazi európai főtérré válik, a templom egy központi igen látható, látványos eleme lesz a városnak. Muszáj lesz foglalkozni vele. A katolikus egyház érdeke is, hogy a 600 éves temploma teljes pompájában mutatkozzon. Például ha nem lennének ott a fák ki lehetne profi módon világítani este. Láttad hogy néz ki a Mátyás templom Pesten éjszaka? Na és a Stephansdom Bécsben? Én láttam. A Szent Mihály jelenleg el van bújtatva nappal, sötétben van tartva éjjel. Amíg egy erdő veszi körül ez változni nem nagyon fog.
Azért mert az utóbbi 50-70 évben ilyen vagy olyan volt a főtér, az nem jelenti azt, hogy az jó volt. Én azt látom, hogy “nemzetféltésből” görcsösen ragaszkodunk egy állapothoz ami éppen hogy másodranguvá, töredezetté, értékelhetetlené teszi a város magyar főterét. Ezzel éppenhogy magunk ellen dolgozunk. Meglátjátok, mikor kitisztítják a teret milyen másképp fog kinézni. El sem hiszitek, hogy Kolozsvár ilyen is lehet.
Gashi te láttad Európát, tudod, hogy miről beszélek.
@Nitro
Az a kolozsvári aki annak vallja magát és itt él több éve. Kolozsvár egy olvasztótégely, ahová állandóan jönnek a magyar és román “bevándorlók”. Jó lenne ha hozzászoknál. Ez minden egyetemmel, magaskulturával, pörgő gazdasággal rendelkező nagyváros velejárója. Ha csupán születés alapján vesszük akkor nem lehetne kolozsvári többek között Pászkány Árpád (Sepsiszentgyörgyön született), Tompa Gábor (Marosvásárhelyen született) Mátis Jenő (Brassóban született) vagy éppen az MPP elnök Csép Sándor (Aradon született). És most hadd ne soroljak fel még más jelenlegi vagy történelmi személyiségeket akik Kolozsváron/Kolozsvárért éltek, alkottak, de “bevándorlók” voltak. Több százas listát lehetne összeállítani csak a hírességekből. Több százezrest “átlagemberekből”.
A főtér bokros, parkos, fás, parkolós töredezett rendezése elavult. Hogy szép volt 1985-ben az okés. Hogy kár ma így tartani egy ilyen impozáns teret az egyértelmű. Mondom neked is: várd ki a végét és megérted. Persze megtehetjük, hogy rá se hederítünk arra amit nyugaton csinálnak a történelmi városközpontjaikkal. Megfőhetünk itt a makacs zsírunkba akár, és nézhetjük még pár évtízedig ahogy a szomszédos erdélyi nagyvárosok hogyan válnak Európa szintű atrakciókká, hogyan őzönlenek a turisták. Ez is egy út. Funar is ezt követte. Ezért voltunk lemaradva 2004-ben tíz évvel olyan városoktól mint Temesvár, Brassó, Szeben.
Tihi, adnék egy tanácsot: te, mint politikus szerintem kicsivel több türelemmel és kevesebb előítélettel kéne kezeld potenciális szavazóidat, akiket tulajdonképpen képviselni szeretnél. Ahogy flegmatikusan lekezeled Pétert (letámadod és beskatulyázod), nem hiszem, hogy megnyered az ő, esetleg más bizalmát.
Másodsorban arról, amit a legjobban utálok egy politikusban: a negatív kapányt. Miért akarsz úgy felülkerekedni valakin úgy, hogy a sárba próbálod tiporni?
@ r. vivas
Figyelj, én nem akarom beskatulyázni Pétert. Ismerem őt személyesen, vagány embernek tartom. Ő skatulyázta be magát azzal, hogy az MPP kampányában lépett fel, jelenleg meg az MPP jelöltet védi. Megjegyzem anélkül, hogy elovasta volna egyáltalán, hogy mit is írtam róla. Ergo indulásból azon az oldalon van, mindegy, hogy miről van szó. Ezt ő maga árulja el. És ez nem baj, csak jobb ha tiszta képpel indulunk.
A negatív kampány a politika legnormálisabb része minden országban az USÁ-tól, Németországon vagy Olaszországon át Magyarországig és Bukarestig. Nincs olyan civilizált ország ahol a negatív kampány ne lenne a mindennapok politikai vitáinak része. Nem kell már ilyen elemi érzékenységgel kezelni ezt a dolgot. Benne van a játékban. Elkerülhetetlen. Már csak azért is, mert hatékony ha jól csinálják. Nem kell ezen ennyit csodálkozni. A politika nem a “Din dragoste” tévéshow.
Ami Gergely Balázst illeti, neki személyesen is jöttem ezzel. Tudja ő is hogy miért.
Láttam Európát Tihi és tudom, hogy Kolozsváron nem úgy lesznek ezek a tervek végbevive…Közbudi mert nincs érdek valamit is megovni…Itt most nem nemzetféltésről van szó vagy bármiről, de úgy hiszem a Mátyás szobor jó példa arra, hogy nem érdekli a román vezetőséget…Kolozsvár jelenleg 7 m2 zöldövezetet tud bocsájtani a városlakóknak, ha jól tudom az EU ezt 12-re akarja megszabni (a minimum).
A fákat meg lehet tartani, megnyesni, gondozni, kissé átszervezni, hisz ha a Matyi felőlről nézed nem takarnak el akkora felületet a falból…Ha ebben a városban egy talpalattnyi zöldet már kivágtak azt már soha senki vissza nem ülteti…A deák Ferencen siralmas, hogy nincs semmi, de semmi zöld. Az a két nyápic fa…Meglehetne ezt a teret szervezni, úgy-hogy a templom körüli zöldövezetet átalakítják, kitisztíják, megnyesik, de nem eltűntetik…A régi virágágyások már régóta nem használadnok és az a ronda korcsolya pálya is jobban tönkretette. Ott már lehet térről beszélni és kővekről, de az legyen minőségi munka és egy pár sáv fű, vagy virág nem rontaná el. Marasti-teren élek maholnap 22 éve és tudom mit jelent, amikor minden egyes fát kivágnak és új blokkokat vagy parkolókat emelnek helyébe…Ennek a városnak mai napig nincs főépítésze. A főtér minden egyes része összhangban kéne legyen. Nem, hogy a Matyi szülőház előtt macskakő, de két utcával arébb, már kinai lopikula kő és a harmadik utcán szürke, piros foltos járda…A kivilágítást szerintem el tudnák intézni a templomkert meghagyásával is…Azért vannak technikusok..
Tihi:
Negatív kampányról: oké, én vagyok naív. Én személy szerint pozitív dolgokkal rukkolnék elő, de hát ez ugye én vagyok és én még nem is politizálok. Bevallom, jó receptet én sem tudok, nekem személy szerint nem tetszik ez a “né, mit csinál a hülye másik”.
Péterről: de, beskatulyázod, és te teszed, nem ő. “Én nem politizálok, hanem embereket szórakoztatok”, mondja. Én ezt pont így hiszem el neki, én is elég jól ismerem.
@ gashicsavargo
Nem mossunk össze annyi dolgot Gashi.
A Mátyás szobor egy másik kérdés. Egyelőre senki nem mondta azt, hogy nem lesz rendbehozva. Vannak valami levélváltások amiről nem tudunk semmit. Tudomásom szerint az összeget vagy már utalták a kormányok, vagy megígérték, hogy fogják.
Ismétlem, Kolozsvár “zöld állapota” nem azon a pár fán múlik ami a főtéren van. Azok a fák nincsenek jó helyen. Pont. Mikor odaültették őket nem gomdoltak arra, hogy egyszer megnőnek és éppen hogy károsan fognak hatni a katedrálisra, a tér arculatára. Arra sem gondolhattak, hogy a XX. század végére már a központi terek kiürítése, gyalogosítása lesz a trend. Egyetértek azzal, hogy több zöldövezet kell. DE nem a legszebb terünket kell lenyovasztani emiatt.
Ha megnézed a Planwerk tervét amúgy megnyugodhatsz, mert az szerint a sírkert megmarad.
Lásd: http://eletmod.transindex.ro/?cikk=4229
Vagy itt: http://bitblog.web-cafe.ro/wp-img/22262.jpg
Mondom én: sajnos. Mert úgy marad meg, hogy lebontják a kerítést ami körbeszi, hogy lehessen letelepedni rá. Na most gondold meg, mikor beszabadul oda száz turista és diák. Abból a fűből az első esső után sár lesz. Mind a főtéren. Ezért is mondom: le kell kövezni a teljes teret. Csak úgy lehet kiemelni a templomot és tisztán és tágasan tartani a környzetetét. A kivilágítása meg a fenyőfák miatt sosem lesz megoldható rendesen.
De ez a terv még így is hihetetlen fejlődés ahhoz képest ami most van. Véleményem szerint a teret teljesen ki kellene tisztítani. Hanem félmunka marad az egész. Ha jól emlékszem ugyanezen a véleményen volt a 8 versenymunkából 6 annak idején, mikor a városi tanács választott. Csakhogy éppen a 2 “sírkertesből” választották ki a nyertest. Jó kérdés, hogy miért, milyen lobbi eredményeként.
Hogy a városnak kellene egy jó főépítész (pl. a kolozsvári magyar Guttman Szabolcs – ki a Nagyszebent is rendbeszedte) azzal újra csak egyértünk. De ez egy megint más kérdés.
@ r vivas
Ok, hát ebben nem fogunk egyetérteni. Ez van.
A Főtér Európa egyik legszebb főtere volt a szép virágágyások és fák miatt, mert egy kis életet vitt a központba. Ott van pl a Farkas utca, ami a hársfák nélkül élettelen lenne.
Ha úgy csinálnák meg a Főteret is mint ahogy megcsinálták Nagyszebenben, vagy a Mátyás szülőháza körül, akkor nem lenne semmi ellenvetésem. Amúgy a fákat a templom körül nincs joguk kivágni, mert ha jól tudom az a plébánia területe.
Pászkány annyiban nem kolozsvári, hogy nem itt született. De azért nem született itt, mert az anyja Szentgyörgyön ismerte a szűlésznőt és megbízott benne.
Apostu nem kolozsvári és még nem is erdélyi, ezért soha nem fogja tudni, hogy egy igazi kolozsvári mit szeretne a saját városától.
És hogy mondjak példát zöldővezetre a központban: New York, Central Park.
Lehet, hogy az a néhány fa ami a Főtéren van nem fogja tisztábbá tenni a levegőt, de ha azok is eltünnek, akkor még szennyezettebb lesz minden.
A Főtérre rendszeresen ápolt és fenntartott pázsig illetve virágágyás kell, hogy az emberek tudjanak hova leülni, beszélgetni, a diákok tanulni stb és persze a gépkocsik legyenek kitiltva a központból.
Azt, hogy valaki kolozsvári, azt nem megtanulni kell, hanem beleszületni.
Láttam a PD-L városrendezési tervét és nem lettem meghatva. Ugyanazt akarják beadni amit 5 évvel ezelött is elmondtak. Aqua park, Bükk természetvédelmi terület, stadion, filharmónia stb és közben még mindig sehol semmi.
A Iulius Mallt is a zöldővezet kellős közepére építették, pedig lett volna telek párszáz méterrel arrébb is.
@ Nitro
Ismétlem: nem értek egyet a “kolozsvári” értelmezéseddel. Miért csak Pászkányit magyarázod? Mi van a többivel 3-al akit felsoroltam? De mi van pl. Kós Károllyal, Brassai Sámuellel, Apáczai Csere Jánossal, Mikó Imrével, Márton Áronnal, Dsida Jenővel? Ők mindannyain beleírták magukat Kolozsvár történetébe, és a kolozsváriak büszkék erre. Mi van a jelenleg itt élő és dolgozó, de nem itt született, egyetemi tanárok, művészek, vállalkozók, politikusok vagy akár munkások hadával? Milyen jogon kérdőjelezed meg az ő kolozsváriságukat, ha ők annak érzik magukat, és ezt a közösséget virágoztatják? Legalábbis a saját etnikuma területén a kolozsvári magyarság mindig is befogadó volt, nem elutasító. Te ilyen szempontból nem is vagy igazi kolozsvári. A kolozsvári magyarság jó része nem itt született. Vannak itt nagyon sokan Kalotaszegről, Mezőségről, Székelyföldről, Partiumból és sok más helyről. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy válogassunk születés alapján, főleg figyelembe véve a komoly demográfia csökkenést ami jelenleg is folyik.
Kolozsvári az aki annak vallja magát és kellő ideje itt él, hogy megismerje ezt a várost, annak örökségével együtt. Én ilyen szenpontból kolozsvárinak érzem magam. Ez az én jogom és ezt senki el nem veheti tőlem.
A Central Park nem főtéren van, még nem is téren. Hatalmas nagy, szinte akkora mint egy kisebb város. Teljesen más tál tészta. Kolozsvár szempontból inkább a sétatér (központi park) felelne meg neki. Hidd el, ott éltem.
Európában a történelmi városok főtereinek legnagyobb része sétatér. Sokkal szebb és hasznosabb úgy mint bokrokkal. Néz már szét, hogy mit csinálnak mások a központjaikkal.
A kolozsvári magyarság befogadó volt és most lehet látni, hogy hova jutottunk. Kissebbségben élünk a saját városunkban.
Az általad felsoroltak közül senki sem volt kolozsvári, de kolozsvári módon tettek jót a városnak, nem önzőségből tették azt amit tettek, hanem azért mert tudták, hogy ez kell a helyi közösségnek.
Egy újabb bizonyiték arra, hogy te nem vagy kolozsvári az az, hogy zárójelbe odaírod, hogy központi park. Egy kolozsvári azt mondja, hogy Sétatér, központi park nélkül, mig egy bevándorló a román nevét lefordítja és azt használja.
Az ellen kampány szerintem gusztustalan dolog. Igen, mindenhol létezik, mindenhol bevett gyakorlat és ez is csak azt bizonyítja, hogy a politikusok patkányok. Nem a saját érdemeiket hangoztatják, hanem az ellenfeleket próbálják ócsárolni. Gyilkosságok és lopások is minden nap történnek, mégsem tekinti őket senki normális dolognak.
De te miért is ellenkampányolsz? Ti nem vagytok versenyben, csak a saját kis húsos fazekatokat féltitek és azért nem inditottatok jelöltet.
És ne felejtsd el, hogy egy dolog az, hogy hol dolgozol és egy dolog az, hogy honnan jöttél!
Ja és még valami: nem úgy van az, hogy az ember az aminek vallja magát, mert mondhatja akárki magáról az, hogy ő a megváltó, mégse válik azzá.
“A Főtér Európa egyik legszebb főtere volt a szép virágágyások és fák miatt, mert egy kis életet vitt a központba.” (NitRo)
Ezt nevezik lokálpatriotizmusnak, vagy szűklátokörüségnek?
Azzal együtt, hogy mindenkinek joga van saját véleményéhez.
Figyelj Tihi, én elfogadtam részedről az utoljára írt hozzászólásodat, ami nekem szólt, mint egy “elnézést kérek Péter, igazad volt, rosszul fogalmaztam” és ezért nem is folytattam ezt a nevetséges vitát. De ami sok az sok. Ezzel a kijelentéseddel már elvetetted a sulykot: “Ő skatulyázta be magát azzal, hogy az MPP kampányában lépett fel, jelenleg meg az MPP jelöltet védi. Megjegyzem anélkül, hogy elovasta volna egyáltalán, hogy mit is írtam róla.” Én nem védem az MPP jelöltet, ezt csak a te beteges fantáziád láttatja így veled. Én nem védtem Gergely Balázst, csak a te egyik kijelentéseddel nem értettem, egyet.
Még egyszer elismétlem. Ez a mondatod: “Mi, kolozsvári magyar szavazópolgárok, nem akarunk erre a belső harcra felhasználva lenni.” váltotta ki belőlem az ellenvetést. És ez egy olyan mondat, ami szövegkörnyezetből kiemelve megállja a helyét. Mivel te olyan emberek nevében nyilatkozol, akiknek fogalmad sincs az álláspontjáról. Mégis ki vagy te, hogy a kolozsvári magyar szavazópolgárok nevében nyilatkozzál? Én nem emlékszem arra, hogy megszavaztunk volna, vagy megbíztunk volna valaha is, hogy kijelenthess ilyesmit. Esetleg azt írhatod, hogy “én és a haverjaim nem akarunk bla bla bla…”, ha már nagy szavakat akarsz használni több ember nevében.
@ Nitro
Zárójelbe azért írtam oda, hogy központi park, mert sok olyan olvasóm van, aki nem él Kolozsváron és nem értheti, hogy egy sétatér nevű helyet miért hozom fel mint zöldövezet. Tudod, Erdélyben máshol is van internet, nemcsak a Monostoron.
Amúgy sajátos kolozsvár-sovénságod kiábrándító és nagyon szűklátókörű. És semmivel sem sikerült megcáfolnod azt az állításom, hogy ennek a városnak a történetében nagyon sok nem itt született ember fontos és igen lokálpatrióta szerepet játszott.
Pontosan az ilyen szűklátókörűek miatt mint te van ilyen széthúzás ebben a közösségben. Olyanok miatt akik nem értik, hogy sokan sokfélék vagyunk, de mind itt élünk ebben a fantasztikus városban, és mind jót akarunk neki.
@ Péter
Amint mondtam: azok nevében nyilatkozom akik hasonlóképpen gondolkodnak mint én Gergely Balázs öncélú és amatőr kampányáról. Vagyunk épp elegen akik úgy érezzük, hogy Gergely kampánya nem Kolozsvárról, hanem az MPP belső harcairól szól.
Téged meg nem is ez zavar igazán, hanem az, hogy nyílvánvalóvá tettem, hogy MPP szimpatizánsként nyilatkozól. De miért zavar ez ennyire?
@Lolka
Nem, ez igy volt! Ha nem hiszed akkor nézz utána régi fényképeken vagy olvass utána régi Kolozsvárról szoló írásokban.
Én Kolozsvári vagyok és szeretem ez a várost és nem nézem jó szemmel, hogy idejön valaki és elkezdi osztani az észt, hogy ezt igy kéne, azt úgy kéne, meg hogy nyugaton így meg úgy van. ha nyugat után megyünk mindig, akko elveszítjük teljes mértékben az egéniségünket.
A Mátyás király szoborcsoport és a Szent Mihály plébániatemplom olyan tökéletes összhangban van, hogy azt az összhangot nem sok helyen találjuk meg.
Ha megfigyeljük akkor észrevesszük, hogy a központ úgy van kiépítve, hogy összhangban legyenek az épületek. 3-4 emeletnél magasabb épület nem nagyon volt építve a főtéren illetve a Bocskai téren, mert az építészek azt szerették volna elérni, hogy a központ épületei összhangban legyenek.
Ahhoz, hogy a dolgok jóra forduljanak egy olyan szakember kell, amilyen Guttman Szabolcs, aki már bizonyított Nagyszebenben, ami nem kis teljesítmény, mert elnyerték az Európa Kultúrális Fővárosa címet és Románia legszebb városa lett belőle.
Aprópó, Polka hol van?
Azért, mert engem zavar az MPP szimpatizáns címke. Ugyanúgy zavar az RMDSZ szimpatizáns címke is. Rühellem ha akármelyik politikai párt szimpatizánsaként címkéznek meg.
És ha csak azok nevében nyilatkozol, akik veled hasonlóképpen gondolkodnak, akkor ezt tüntesd fel a szövegben, hogy ne lehessen belekötni.
@ Péter
Ok, hát akkor úgy néz ki tévedtem a te esetedben. Ezek szerint mégsem vagy MPP szimpatizáns. Rendben, elnézést kérek. Ettől még mindig el kellene olvasnod egy bejegyzést mielőtt kötekedsz vele. Tényleg elementáris elvárás.
Nincs mit módosítanom a kijelentésemen. Politikusi státusomból kifolyólag az ilyen szófordulatok elfogadhatóak. Magától érthetődik, hogy ez egy politikai nyilatkozat, amely a legitimitását a hasonlóan gondolkodókra alapozza. Nyisd már ki a szemed. Ez már régesrégen nem elemző blog.
Rendben, igazad van, kinyitom a szemem és megyek vitázni máshova. De akkor kérlek ne küldd a linket többet messengeren.
Üdv
Péter
Tényleg ekkora energiát érdemel egy ilyen mitugrálsz mint Balázska?
Egy blogbejegyzést megérdemel
És amúgy is jöttem neki ezzel.
Ha már a megyei RMDSZ aluszik, legalább valakinek el kell mondania, hogy miről is szól valójában Gergely jelöltsége.
NitRo
Szerinted miért van az, hogy a kolozsvári magyar médiában dolgozók között alig lehet “igazi kolozsvárit” találni??? A legtöbben Székelyföldről származnak. Ugyanez a helyzet a kolozsvári magyar kulturális intézményeknél is. Utáljad csak ki az “idegeneket” a városból, megnézném, mire mentek a nagy kolozsvári lokálpatriotizmussal, ha mi, bevándorlók nem lennénk itt.
A hozzászólásaidat olvasva pedig lenne egy javaslatom. Frissítsd fel a helyesírási, fogalmazási és nyelvhelyességi ismereteidet. (A szórended egyébként teljesen a román nyelvre hasonlít. Vajon miért???? )
Vajon mit szólnának a kedves kommentezők, ha jönne Guttman Szabolcs és azt mondaná, tűnjön el a zöld övezet a Főtérről? Az “igazi kolozsváriak” biztos megköveznék
Hidd el, nagyon szeretném, hogy minden bevándorló, legyen az román vagy székely, hazahúzzon szépen oda, ahova való és a helyükbe visszajöjjenek az igazi kolozsváriak akik az évek során elhagyták az országot egy jobb élet reményében.
A rengeteg székelyföldi bevándolrónak meg is lett a hatása. Amióta ti elkezdtetek jönni, a románok mind jobban és jobban kezdték utálni a magyarokat, mert a székely büszkeségéből és makacsságából adódóan nem hajlandó megtanulni románul. Rengeteg székely ismerősöm van aki az Istennek se képesek megtanulni a román nyelvet, hogy legalább kenyeret tudjon venni a sarki boltban, inkább angolul kérik, ha meg az angol nem megy, akkor inkább éhen halnak.
Én ragaszkodom ehhez a városhoz. Azok akik idejöttek akármelyik percben elmennének, ha máshol több pénzt kapnának a munkájukért cserébe és ne mond azt, hogy ez nem igy van, mert te már egyszer elhagytad az otthonodat egy jobb világért.
NitRo, szerintem az vesse az első helyesírási piskótakövet Tihire, aki a zöldövezet szót magyarul írja:)
Amúgy szerintem a templom szépen látszik, itt két van kép találomra: http://kultura.hu/main.php?folderID=1173&articleID=275694&ctag=articlelist&iid=1
A steril “kő kövön” divattal az a baj, hogy esetleg hamar elmúlik, a kinyírt fákat viszont már nem lehet visszadizájnolni oda…
@ Nitro
Na akkor tisztázzunk egy pár dolgot kedves barátom:
1. Magyar szolidaritáshiányod kiábrándító és szégyenletes, minden épeszű kolozsvári magyar szégyene vagy ezzel a gyűlölködő hozzáállásoddal. Nem vagy méltó örököse Kolozsvár befogadó, közös kultúrát, tudományt építő történelmének. Nézz körül: “született” kolozsvári barátaid 95% nagyon jól és termékenyen együttműködik ideszármazott városlakókkal iskola, akadémia, kulturális, média, biznisz, stb. szférában. Pont ettől virágzik egy halom terület ebben a városban. Te saját magad alatt vágod el a fát ezzel a hozállással.
2. Az „igazi” kolozsváriak elvándorlásának okait inkább a saját baráti és rokonsági körödben keresd. Elég szomorú, hogy elmentek és nekünk bevándorlóknak kellett kitölteni az üres helyeket. Magatokra vessetek amiatt, hogy megfutamodtatok, ne a „bevándorlókat” szidjátok. Ha annyira szerették azok az emberek a városukat akkor miért hagyták itt?
3. Az itt maradt székelyek, partiumiak mind megtanulnak jól románul. Akik nem képesek megtanulni mind hazamennek előbb-utóbb, vagy egyszerűen csak diákéveik alatt maradnak itt. Hazugság és buta közhely az, hogy az itt maradtak nem tudnak integrálódni. Aki nem tud, az hazamegy, aki marad az mind megtanulja rendesen a többség nyelvét. Nekem minden Székelyföldről vagy Partiumból itt maradt barátom tökéletesen beszéli a román nyelvet. Az, hogy néhány román utálja a magyarokat az nem a bevándorlók problémája. A sovén románok megvoltak mindig, és az ő szemükben nincs különbség a kolozsvári és kolozsvárivá vált magyarok között, hisz nem is tudják megkülönböztetni őket. Mellékesen elmondom kolozsvári születésű ismerőseim között is bőven találtam szűk látókörű magyar nacionalistát, és székelyföldről vagy partiumból ideszármazottak között is bőven vannak teljesen felvilágosult könnyen integráló emberek. Ezek a sztereotípiák falsok, ez emberfüggő.
4. Kisebbségi környezetben ez a fajta kirekesztő hozzáállás meglehetősen káros és meglehetősen bunkó. Mindannyian kik itt élünk Kolozsváron, magyarnak és kolozsvárinak valljuk magunkat azok vagyunk. Ezt nem te fogod eldönteni, sem a hozzád hasonlók, hanem mindenki saját maga.
Ilyesfajta Kolozsvár-sovén kirekesztő kommentjeid többet ezen a blogon nem fognak megjelenni. Keress más felületet gyűlölködő kommentjeidnek. A viszontlátásra.
@Nitro
Tényleg nézz már körül..Ha mindenki hazahúzna a francba szerinted milyen lenne Kolozsvár etnikai térképe?
A 16% magyar közül szerinted mennyien maradnának..fele, 45%-a? Na és mennyi maradna a románk közül akiknek mondjuk fele (túlzok) nem idevalósi. Mit érnél el ezzel? Mi értelme az ilyen gondolkodásnak? Ez olyan, mintha a román azt mondaná neked, hogy húzz haza Magyarországra. Hogyan éreznéd magad. Egy másik elementáris dolog a szabad letelepedés joga. Az Unió egyik legismertebb biztosított joga, ez azt jelenti,hogy nemcsak a románoknak van ugyanannyi joguk Kolozsvárra letelepedni, de a szerbeknek, lengyeleknek, franciáknak stb. is éppen ugyanannyi joguk van ehhez. Már nem abban az időben élünk, amikor azt mondhattuk, hogy mindenki húzzon haza, mert Kolozsvár csak azoké akik lakják..illetve lakták 1oo évvel ezelőtt. A gondolkodásmeneted szerint, azok akik pl 5oben elmentek innen, és vissza se néztek, azoknak több joguk lenne itt lenni, mint egy olyannak aki nem idevalósi, de itt dolgozta le az életét Kolozsváron…Kolozsvárért.
Tiha, Tiha..nyugi, vannak akik nem értenek egyet, de nem az a helyes megoldás, hogy eltiltod őket.Szerintem. Ez egy liberális blog, egy liberális szerzőtől.Tudom, hogy nem könnyű egyszer egyszer..de akkor hadd próbáljuk meggyőzni Nitro-t hogy nem gondolkodik helyesen. Ha liberálisok vagyunk, hadd fogadjuk el, a mások milyenségét.
@ István
Természetesen egyetértek és köszönöm a véleményed nagy részét. Tévedésben vagy azonban ami a liberalizmust illeti. A liberalizmus nem az abszolut tolerancia indológiája. Valamit meg kell védeni a liberlizmusnak is, hanem nem állíthatna semmit és úgy hívnák, hogy anarhia.
Engetessék meg a liberálisoknak hogy ne tolerálják az intoleranciát, illetve az intoleranciát hírdetőket.
Látom, elszabadultak kissé az indulatok
Tihamér, valóban nem jó ötlet kirekeszteni senkit a blogról. Attól, hogy Nitro nem lát túl a szemellenzőjén, nekünk nem kell intoleránsnak lennük vele szemben. Sem. Szerintem minden bejegyzésével csak saját magát ássa el, ismételten felhívnám a figyelmet a magyar helyesírás alapvető szabályaira. Csak abban tudok reménykedni, hogy a román jobban megy neki, és akkor megnyugodtam. Még egy magyarral kevesebb, mert Nitro is sikeresen asszimilálódik, de ettől még hazaküldenek minden magyarul tudót az anyjába.
Egyébként pedig van egy logikai bukfenc is a Nitro kommentjében.
“visszajöjjenek az igazi kolozsváriak akik az évek során elhagyták az országot egy jobb élet reményében.”
“te már egyszer elhagytad az otthonodat egy jobb világért.”
Szóval kedves Nitro, mi a különbség a várost változtatott kolozsvári és székelyföldi között???
A helyes válasz 5 pontot ér
További szép estét mindenkinek!
hu de sokan irtak, el se olvasom mind… a foter rendezesi tervevel kapcsolatban: eleg halovany ervnek tunik, hogy nezzuk meg nyugaton hogy van es csinaljuk mi is ugy – sot ha azt veszem akkor nyaljuk a nyugatot, anelkul hogy alternativakban gondolkoznank (amugy nekem tetszik Brasso es kulonoskeppen Szeben fotere, de nem a “tiszta, europai” kinezet miatt ozonlenek a turistak ezekbe a varosokba)
nekem rossz viccnek tunik az is hogy probalod az mpp-t osszekotni az okkultmagyar torteneszekkel es -ami nalad hogy is maradjon ki- az egyhazak elmarasztalasaval
es az mpp jeloltjevel kapcsolatban: akarmilyen szarul is jott ki ez az egesz jeloltsegesdi, nem vitathato, hogy lesznek akik majd ra szavaznak …
Lesznek persze. De nem hinném, hogy túl sokan. Nem hiszem, hogy Gergely több mint 5%-t el fog érni. Sőt, jó eséllyel még ennyit sem.
@ Tihi
Hinni a templomban kell.
Tetszik nekem, hogy felértékeled Balázst!
Egyébbként a “mindenki által támogatott” László Attilád sem érte el a 8%-ot.
Olvassatok a sorok között!
Nem a zöldövezetekkel van a baj.
Az a gond, hogy ha Gergely neadjisten 7,8%-nál többet érne el,akkor a kolozsvári MPP, de általában az MPP nagyobb legitimitást nyerne.Ennek következményeként meg a helyi RMDSZ pártkatonák állás nélkül maradhatnának a következő választásokkor.De mit lehessen csináni,ilyen a politika…
Jaj, ne viccelj na. Az RMDSZ legitimitását az RMDSZ városi tanácsosi listájának eredménye adja, nem a László Attiláé. Ez 15,3% volt, míg ha jól emlékszem az MPP listájának az eredménye 2% sem volt.
Ami Gergely eredményét illeti, biztosra veheted hogy szépen el fog maradni a 7,8%-tól. Valahol az MPP júniusi eredménye körül lesz majd.
“Jaj na” barátom, mi ez a hangnem?
Biztos lehetsz, hogy Gergely 8% fölött teljesít.
És bebizonyosodik az hogy kire hallgatnak a szavazók.
Itt veszít legitimitást az RMDSZ.
AJÁNLÁS A:
“Mi, kolozsvári magyar szavazópolgárok, nem akarunk erre a belső harcra felhasználva lenni.”
HELYETT
” Mi kolozsvári lakcímmel rendelkező magyar szavazópolgárok… ”
mert az egyik követelmény a kolozsvári lakcím is, ahhoz, hogy szavazhassunk hőn szeretett városunk jelöltjeire.
S akkor talán az EREDETI kolozsváriak nem érzik azt, hogy mindenáron a nevükben is szólnak. Bár tudni való, hogy a politika ilyen “körmönfont”, mindig így fogalmaz, a nevünkben mondja el, mi legyen a következő lépés… ezen már nem segíthetünk, ha EREDETI kolozsváriak vagyunk, ha nem.
Jól érzékelteti ezt a Tihamér szövege, hiszen azt is kimondja: a politikai életben a szavazópolgárok “felhasználtak”, hogy épp az MPP, az RMDSZ vagy más politikai párt jelöltje által, nem fontos, mert nem mossa el a lényeget: FELHASZNÁLNAK minket s elhitetik velünk, hogy szavazatunkkal segítünk mindannyiunknak.
Csakh. az alacsony szavazati részvétel adatok azt mutatják, nem sokakat sikerül meggyőzni vagyis “felhasználni”.
C’est la vie!
Hú, nem volt könnyű, de végig olvastam az összes hozzászólást, nehogy valami olyasmibe kontárkodjak amit nem ismerek. Apropó mr. Felméri. (Éljen az élet napos oldala
)
Szóval, az én problémám, véleményem a következő: halvány utalást teszel rá, hogy ez a Gergely megérdemelt tőled legalább egy ennyit. Egy negatív, ha úgy tetszik lejárató bejegyzést. Szabad tudni miért? Igazán nem akarok indiszkrét lenni, csak így picit az egésznek egy kicsinyes személyes bosszúállás íze van.
Ráadásul, úgyhogy teljesen elhatárolod magad az R.M.D.Sz. döntésétől, mely szerint nem indítanak kolozsvári jelöltet (csak kérdezem: Nem azért húztad ki magad a döntés felelőssége alól, hogy azt ne keljen érvekkel alátámasztanod? – pedig szerintem ennek igenis megvan a racionális magyarázata, amit, meg tőled szeretném hallani) még furcsább, hogy az egyetlen magyar jelöltet támadod.
Megvéded az egyik politikai eszközt: a negatív kampányt, mondván, hogy ez egy elfogadott módszer. Ezzel nincs is semmi baj, az más kérdés, hogy ez mennyire jó érv mellette. Hagyjuk. Mindenki magában eldönti.
De ha valaki nyíltan felvállalja, hogy jelöltsége szimbolikus értékű, (nyilván, mindnyájan tudjuk, hogy Kolozsvárnak nem lesz magyar polgármestere, illetve ha igen, biztosan nem most, nem MPPs – sima matek), akkor miért kell fikázni, hogy nem készített normális tervet a kolozsvári elképzeléseiről. Nyilván erre lehet azt válaszolni, hogy ez a minimális dolog egy valamire való polgármesterjelölttől, de ez most nem erről szól. Akkor meg minek energiát, és pénzt ölni bele. Az R.M.D.Sz. elnökjelöltjeinek pld. Markó, Frunda mik voltak a konkrét elképzeléseik Romániáról?! Ez kb. ugyanaz.
Azt hiszem, minden választás mögött, meghúzódik egy belső, magát a pártot érintő érdek is. Belső harc, amely aztán vagy megerősíti, vagy szétzilálja a politikai alakulatot. Erről általában nem tud a választó polgár, nem is látja át, talán nem is érdekli. Ettől meggyőződésem szerint nem veszít értékéből egy jelölt, jelölés sem.
Szerintem a portréd, helyzetképed, erről a Balázsról, természetesen minden tisztelettel, sarkított. Nyilván, hogy ezt nem kell kommentálni egy politikus blogjában. Lételemed (durván fogalmazva), hogy az ellenjelöltről sarkított képet alakits ki.
Következtetés: Úgy vélem, a konkrét helyzetben, nem volt indokolt, a fenti bejegyzés megírása. Az R.M.D.Sz.-nek nincs jelöltje. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb, magát magyar érdekképviseletként meghatározó szövetség, ebben az esetben kötelesség szinten, a magyar jelöltet kell támogassa. Akkor is, ha nem ért egyet a jelölés motivációjával. A párt politikusának (ez lennél te), ha nem egyezik meg a véleménye a feletteseiéivel, akkor ne álljon ki nyíltan, ne adjon támogató nyilatkozatokat, de legalább hallgasson, és tartsa meg a véleményét magának. Ha úgy tetszik szerintem ez lenne egy a magyarok érdekképviseletének súlyát, felelősségét hordozó politikustól egy alapvető elvárás.(közösség részéről)
Hogy miért érdemli meg Gergely a negatív kampányt? Aki követte a tavalyi parlamenti választás előjátékait az tudja. Közhelyesen hangzik, de ő kezdte ezt a dolgot. Amint kiderült, hogy jelöltetem magam orvul megtámadott az egész sajtóban, magyarban, románban, anélkül, hogy bármit tudott volna rólam, ismert volna.
Ilyen a politika, ellenfelek támadják egymást. Kicsinyes? Nem. Politika.
Nem húzhattam ki magam a megyei RMDSZ döntése alól, mert nem voltam annak semmilyen szinten a részese. Nincsen tisztségem a megyei szervezetben. Nem tagadom, volt néhány személyes beszélgetésem elnökségi tagokkal. Mindeniknek azt tanácsoltam, hogy indítsunk jelöltet. Volt aki egyetértett, volt aki nem. A döntés végül ez lett amit láttál te is. Annak kell magyaráznia aki meghozta. Ez ennyire egyszerű.
Gergely nem az egyetlen magyar jelölt. A Zöld Párt jelöltje, László Csaba is magyar. Még magyar plakátja is van.
Politikában olyan, hogy „szimbolikus jelölés” nincs. Ezt sajnos az MPP még nem tanulta meg. Vagy komolyan veszed magad, vagy ne röhögtesd magad. A szimbolikus politizálás művelői nem véletlenül mennek egyenként csődbe (lásd az MPP sorozatos kudarcait). Nem lehet úgy polgármester-jelöltként indulni, hogy se saját programom, se megvalósítható elképzeléseim, se rendes kampányom, se pénzem rá. Politikailag komolytalan vállalkozással éppen hogy a saját közösségét járatja le. Frundának is Markónak is volt tisztességes, kétnyelvű részletekbemenő programja és rendes kampánya.
Én nem hiszem, hogy minden választás mögött meghúzódik a belső pártharc. Néha van ilyen, igaz, de ritkán. Milyen pártharc húzódott meg László Attila polgármester-jelöltsége mögött, vagy a milyen 14 kolozsi jelölt kampánya mögött novemberben? A perverz igazán az, mikor a pártban való sikeresebb pofozkodás az egyetlen célja egy párton kívüli kampánynak. Gergely Balázs a kolozsváriak szavazatát nem Kolozsvárért fogja felhasználni, hanem Szász Jenő pofozásáért, a kolozs megyei MPP megerősítéséért, legitimizálásáért az MPP-n belül. Sőt a kampányát is már arra használja, ő is, Tőkés is, mások is akik melléje állnak. Nemhogy komolytalan a kampánya, de teljesen egyértelmű hogy az egész egy másik célért lezajló színjáték.
Hogy sarkított lenne a kép amit Gergely kampányáról lefestek? Hát ha utánanézel a konkrét tényeknek amiket leírok, nem is annyira sarkított.
Nem értek egyet veled azzal, hogy az RMDSZ-nek támogatnia kell egy más jelöltet behunyt szemmel csak azért mert magyar. A kolozsi MPP a helyhatósági választáson orba-szájba szidta az RMDSZ-t, Gergely még László Attila lemondását is kérte egy elég durva Szabadság cikkben. Ne haragudj meg, de ezek után támogatást kérni vagy egyáltalán elvárni eléggé pofa kérdése. Tudom, azóta kibékültek, vagy valami ilyesmi. De a kampánytámogatáshoz ennél több kel. Amúgy is nehézkes lenne egy olyan jelöltség támogatása ami velőből komolytalan és csupán „szimbolikus”. Az RMDSZ eredményre, hatékonyságra játszik nem „szimbolikus” politizálásra.
László Attila ebben a pillanatban nem felettesem. Lehet az lesz egy nap, lehet nem. Egyelőre nem tartozom semmiféle felelőséggel a megyei szervezetnek. Majd ha lesz valami tisztségem vagy feladatom benne akkor természetesen leegyeztetem a megyei szervezettel a kommunikációmat. Egyelőre azt mondom amit az eszem diktál. Most meg azt diktálta, hogy hiba volt nem indítani jelöltet és kimaradni ebből a versenyből, hiba volt az MPP-nek kifutási felületet hagyni (még akkor is ha csak „szimbolikus” szinten képesek élni vele) és hiba az is, hogy a megyei szervezet 2 hete gyakorlatilag hallgat. Most mikor a kolozsvári magyarok választ várnak arra a kérdésre: most kire szavazzunk? Miért nincs RMDSZ jelölt?
Hidd el naponta megkérdik tőlem is mindkettőt, nagyon sokan kolozsváriak.
Köszönöm a válaszokat! Elnézésed kérem, nem igazán voltam tisztában a dolgokkal. Kérdéseim csupán a bejegyzésed és a kommentek alapján fogalmaztam meg. (A Markó, Tőkés esetben halvány emlékek)
Nem volt szándékom semmilyen jellegű vádaskodás, észosztás, bár így utólag nekem is annak tűnik.
Ami a szimbolikus jelölés értékét, illetve értéktelenségét illeti szerintem igenis van haszna.
Meg kell mutatni az embereknek, hogy még van magyar Kolozsváron, éltetni a reményt, alternatívát biztosítani, túlélést, megmaradást segíteni. Úgy gondolom ezek olyan feladatok amik igenis a politikai szférára hárulnak, és bár igaz a nemzeti értékek konzervatív eszmékhez kötődnek, az erdélyi konkrét helyzetben talán nem engedheti meg magának a liberalizmus azt a luxust (amit mondjuk Angliában), hogy eltávolodik ezektől.
Valahol ezekben a dolgokban látom a szimbolikus jelölés fontosságát. Nem tudtam, hogy még van egy másik magyar jelölt is. (Természetesen így egész más a helyzet, hiszen így nem beszélünk, beszélhetünk, még etnikai szinten sem monopol helyzetről.)
A véleményeddel amely szerint a párt belső harcába nem kell, nem akarnak belefolyni a kolozsvári választók nem tudok egyetérteni. Nyilván az ilyen kijelentések jól hangzanak, patetikusak, tapsolnak rá, de általánosítóak. Az általánosítások ebben a témakörben pedig véleményem szerint ritkán igazak úgy, olyan formában ahogyan elhangzanak. Szerintem igenis vannak választók (bár hangsúlyozom egyáltalán nem vagyok tisztában a kolozsvári viszonyokkal, attól sok száz km.-re élek), legalábbis lehetnek, akik ennek a hatalmi harcnak a tudatában mennek és szavaznak Gergelyre, esetleg, így formálva vélemény a Szász Jenő establishment tevékenységéről.
Mégegyszer elnézését, ha kioktató, bántó voltam. Nem ez volt a szándékom, csupán információk, magyarázatok kérése…
Nem éreztem cseppet sem bántónak a kommented. Köszönöm a hozzászólásaid.
Ha több ilyen értelmes, érvelős hozzászólás lenne, nem anyázások, személyeskedések, akkor sokkal termékenyebb viták is lehetnének ezek
najo, lehet nem ertek en a politikahoz, es teszem fel elfogadom azt is, hogy a negativ kampany a politikaban egy pozitiv dolog, de szereny logikam szerint, ha negativ kampanyt folytatsz valaki ellen, akkor automatikusan pozitiv kampanyt folytatsz masvalaki mellett (akik egymas kozott politikai ellefelek, ertelemszeruen)
na de, ha nem is mondtad ki: ki az aki mellett kampanyolsz most es iranyitanad at a vicces szavazatokat? sok volt itt a maszlag, jo lenne egy konkret nev is, akit jonak latsz…
(es hagyjuk mar a kicsinyes haragokat es bosszu-szurkalasokat … a vegen lehet az lesz hogy egy asztalnal ultok egy kocsmaban GBvel)
Te, őszintén: nem kampányolok senkinek, amint azt észrevehetted. Nem is fogok ezután sem. Sajnos mivel az RMDSZ nem indított jelöltet, nem nagyon van akit támogatnom ilyen szinten.
Még azt sem tudom megmondani biztosra, hogy elmegyek-e szavazni, bár szeretnék élni a szavazati jogommal. Ha elmegyek valószínűleg Nicoara-ra ütöm a pecsétet. A sok rossz közül talán ő a legjobb.
De ez egy kényszerhelyzet, kényszerválasztás. Tudod, olyan mint amikor az volt, hogy mi magyarok masszívan szavaztunk Iliescura, hogy nehogy Vadim legyen az elnök, ha még emlékszel 2000-es elnökválasztásra.
nah, nem ezt vartam … eloszor is, aszittem az rmdsz-nek dolgozol, annyi tisztelet felejuk kellene , hogy azt irtad volna, hogy megvarod az o allaspontjukat … masodszor , a “sok rossz” kifejezessel azt sugallod, hogy nem a politikai programjaik es Kolozsvar fejlesztese szempontjabol valasztanal… harmadszor, nagy port kavart ez a bejegyzes es sok hozzaszolas, de tulajdonkeppen, nem ert semmit a mostani valasztas szempontjabol; Kolozsvarnak semmikepp nem segitettel …
HMMM
Akkor csak bejön az inkább nem megyek el szavazni-szindróma:
“Még azt sem tudom megmondani biztosra, hogy elmegyek-e szavazni, bár szeretnék élni a szavazati jogommal. ”
Kár, mert azért politikusként illene az ilyesmikben biztos lenni, főleg hogy felismerted, kényszerhelyzetről van szó.
HMMM,
hátha mégis elmész szavazni… drukkolok…
@ piszkosfred
A megyei RMDSZ álláspontját nincs amit megvárnom, hisz az nem lesz kijelentve. Nem nagyon volt eddig sem. A megyei RMDSZ nagyban hallgat a kérdésben, gyakorlatilag azt üzenve, hogy mindenki szavazzon akire éppen akar. Annyit mondtak, hogy annyira támogatják az MPP jelöltjét, mint amennyire az MPP támogatta a legutóbbi helyhatósági választáson az RMDSZ jelöltjét. Vagyis semennyire.
Szerencsére nem te döntöd el hogy mit ért vagy nem ez a bejegyzés a kolozsváriak számára. Valakinek fel kellett tárni, hogy miről is szól Gergely jelöltsége.
És hogy egy újabb bizonyítékot felhozzak arra, hogy Gergely számára ez az egész jelöltség az MPP-n belüli emelkedésről és nem Kolozsvárról szólt, elmondhatom hogy Gergely Balázs jelenleg itt van fent az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén. Feltehetően a Tőkés delegáció részeként jött ide a Tőkés-Markó találkozóra békítőként díszelegni.
Mi köze ennek a kolozsvári polgármesteri választási kampányhoz? Semmi. Ahogy Gergely kampányának sincs semmi köze Kolozsvárhoz. Ez az egész Gergely-féle színjáték a polgári oldal belső harcairól, a Szász ellenes csoport legitimációjáról szól.
Azt hiszed, hogy csak amolyan elfogult politikai ferdítés amit írtam ide? Csak nézd meg mekkora “egyesüljünk testvéreim” hűhót fog lenyomni ma Gergely Balázs ezen gyűlés után.
@ Tihi
Gergely ott. Te hol?
Savanyú a szőlő…
Ugyan, nehogy már savanyú lenne a szőlő emiatt. Miért akartam volna én ott lenni? Hogy jön ez most ide?
Na és ahhoz mit szólsz, hogy Gergely jelenléte újra azt bizonyítja, hogy ez a kampány nem Kolozsvárról szól? Vagy erre nem tudsz válaszolni?
Inkább személyeskedünk. Az végülis mindig könyebb.
“És hogy egy újabb bizonyítékot felhozzak arra, hogy Gergely számára ez az egész jelöltség az MPP-n belüli emelkedésről és nem Kolozsvárról szólt…”
Ugyan már, ne röhögtesd magad
), ne legyünk már ennyire álszent NAIVAK, mutass egy politikust, aki nem saját karriere építése céljából lép a pályára.
Függetlenül attól, hogy MPP-s, RMDSZ-s, Pd-s vagy más politikai párt színe alatt bukkan fel egy sem azért teszi mert a KÖZÖSSÉGET szolgálja ezzel…ezt csak elhitetni szeretnék velünk, már akivel lehet.
Hidd el, nem Gergely az egyetlen akit hátulról “támasztanak”, hogy lépjen előre, s akiről azt lehet állítani, h. a párton belüli felkapaszkodásra használja jelöltetését… néz csak szét magad körül alaposabban…
először saját “portádon”, s lehet még meglepődsz, mielőtt ilyen kijelentéseket tennél.
Gergely jelöltetése egy tény, ki hogy fogadja nézőpont kérdése. Te támadod, de meggyőző érveid mind porhintés a szembe, Gergelyt lemosod, mint koncepció nélküli jelöltet, de ha jobban szétnéznél, észrevehetnéd sok politikus ilyen. A politika nem papi munka, nincs benne alázat. Egyénekről s érdekekről szól. Nem a közért tett szolgálatról.
Ha zavar, hogy miért jelöltette magát, hát istenem, itt alkalmad van elmondani ezt, de meggyőzni nem sok olvasót fogsz ezzel a kicsinyeskedő hangnemmel, erre mondják okosabb lett volna, ha hallgatott volna.
Hozzászólásaiddal számomra azt bizonyítod csak a más pártjának “kákáján” találod meg a csomót, pedig ej de mennyi lenne a saját “pártodén” is…
Kedves tet,
Hadd legyek egy kicsit optimistább ami az erdélyi magyar politikusokat illeti. Abban nem látok bajt, hogy valaki jelöltségével saját karrierjét is építeni akarja. Ez mindenkire érvényes, Gergelyre, rám, a többire. Bajom akkor van mikor valaki egy város lakóinak a nemzeti érzelmeit, reményeit, kimondottan saját pártharcai számára használja ki, és gyakorlatilag átveri az embereket.
László Attila tényleg polgármester akart lenni, ezért indult, komoly kampányt folytatott. Komolyan gondolta a jelöltségét és a kampányát Csoma Boti vagy EKP. Ők tényleg a parlamentbe akartak kerülni, és jól megtervezett kampányuk volt. Hittek abban amit csinálnak, odatették a lelküket, komoly programokat raktak össze, jó üzeneteik voltak.
Gergely kampánya egy politikai értelmben egy vicc. Az egész arra redukálódott, hogy elmondhassa több helyen, hogy fontos az erdélyi magyar egység, hogy elhatárolódhasson Szász Jenőtől és ma Tőkés László mögött loholhasson a nagy integratív kolozsváriként. Gergely szórakozik a kolozsváriak reményeivel, és ez zavar.
Érted már a különbséget?
Sem te, sem én nem tudjuk lemérni, hogy hány szavazót győztem meg arról, hogy Gergelyre kár szavazni. Majd meglátjuk az eredményt hétfőn. Valószínűleg nagyon kevés magyar fog elmenni. Nem adok Gergelynek több mint 3%-ot.
Szó sincs arról, hogy ne érteném (tudnám) a különbséget, csak azt hiszem azokat akik “magyar”érzelműek, úgysem lehet befolyásolni. Az ilyenek ha egy jelölt is indul, s az magyar, akkor is rá szavaznak, függetlenül attól, hogy annak koncepciója megfelelő-e, akar-e valamit, s tudna is! tenni a város érdekében.
Ha az RMDSZ nem indít jelöltet, bizonyos személyeket csak nem fog meggyőzni a Gergely jelöltségének vicc jellegéről. Akkor is a magyar jelöltre voksolnak, abból a bizonyos “érzelmi” telítettségből.
Engem csak az zavar, amikor mindenáron meg akarnak győzni arról mi jó nekem. Lásd: nem jó Gergely, de jó X Y… vagy nem jó X Y.. de jó Gergely, mert…
A szavazati joggal élést nem azért művelem, mert valakik azt sugallják ezt vagy azt tegyem/vagy ne tegyem.
Számomra ez önálló döntés, sem családtagjaim, sem rokonaim nem befolyásolhatnak ebben.
Azért nem találom megfelelőnek bizonyos állításaidat Gergelyről, mert ha nem írnánk nevet sablonként ráhúzható lenne sok más politikusunkra is. ( S nem feltétlenül László Attilát s Csoma Botit értem ezalatt, hiszen te az Országos RMDSZ berkeiben dolgozol, amikor arra utaltam “nézz körül”, akkor országos szintekre utaltam.)
Pl. számomra vicces volt az országos RMDSZ elnök jelöltetése is, egyeduralkodóként a szövetségi elnök választás(ok)on. S nagyon csodálkoztam, hogy még mindig nem nőtte ki magát ennyi év után sem egy fiatalabb nemzedék az RMDSZ-ben, aki átvehetné a stafétát…
De hát RMDSZ-es dolgozóként, ennek a vicc-jellege nem annyira feltűnő számodra. Ezért a “más szemében a szálkát, de sajátunkban a gerendát” – allúzióm… gondolom te is érted…
o, Tihi, hat kimondtad … csak a lenyegen nem valtoztat … nem attol lesz Kolozsvarnak jobb, hogy te meggyoztel x%-ot a kolozsvari magyarsagbol, hogy ne szavazzanak Gergelyre … tulajdonkeppen csak megkavartad a kakit … te is tudod, hogy e valasztastol fuggetlenul ha G-nek van politikai potencialja, meg hallunk rola … (s meg ha egyetertek is abban hogy G politikai kampanya nem segiti a kolozsvari magyarok erdekeit, de a fenti vitabol sehogy se derul ki a jo megoldas)
PD-L röpcédula szövege, amelyet a postaládámban kaptam ma délben:
“Saptamana aceasta, presedintele Traian Basescu i-a atentionat pe cetatenii romani, ca in primariile detinute de etnici maghiari se produc epurari ale etnicilor romani.
Sorin Apostu nu va primi in Primaria Cluj nici un functionar maghiar.
Kiemelve: La 15 februarie, fii ROMAN! Nu vota candidatii maghiari la Primaria Clujului.”
Az RMDSZ még mindig Apostut támogatja?
Az RMDSZ nem támogat senkit. Nem kérte eddig sem fel a magyarságot a bárkire való szavazásra.
László Attila mondta a tegnapelőtti Szabadságban:
Én is azt mondom: döntsd el magad, hogy kire szavazol.
Kedves tet,
Tíz percel ezelőtt szavaztam. Majd urnazárás után beírom a nevét is annak akire a pecsétet ütöttem.
[Update 22 óra] Marius Nicoara-ra pecsételtem a reggel.
[Update 0:30 perc] A PD-L párhúzamos számolása szerint Sorin Apostu 62%-al nyert, Nicoara 27% körül van míg Puscas 7%-nál. Gergely eredményéről még nincs hír.
Kedves Tihi,
sejtem, h. Nicoara nyeri el a “halettvolnaUDMR-s”jelölt szavazatainak egy részét.
Én később szavazok, estefelé, csendben
Én Gergely Balázs helyébe most nagyon meghúznám magam azzal a 2,53%-al és 2872 szavazattal amit kapott.
Nagyon gyenge eredmény ez, és ahogy mondtam százalékban ott van ahol az MPP eredménye volt…
Ennyit a pártja és a maga komolyságáról.
Az UnDeMeRe inkább hallgasson, mert húsosfazék mellől nem illik teli szájjal beszélni!
Ja, ha nincs eredményünk akkor szidjuk a húsos fazakat…
Ennyit tudunk, többet nem.
…AKKOR MOST APOSTU KITESZI A KÉT NYELVŰ TÁBLÁT KOLOZSVÁR BEJÁRATÁNÁL, KINEVEZI GUTTMAN SZABOLCSOT, MEGJAVITJÁK A MÁTYÁS SZOBROT? LÁSZLÓ ATTILA HOGYAN MAGYARÁZZA AZT A MAGATARTÁST, HOGY ANNAL ELLENÉRE, HOGY BOC ÉS BASESCU RÉSZRŐL KEMÉNY KRITIKA ÉRI AZ RMDSZT, MAYARSÁGOT, STB., KÉPES HAJOLNI/ HAJLADOZNI ÉS FARIZEUS MÓDON BÓKOLNI A PD-L-S APOSTUNAK? MIRE ALAPOZZA AZT KIJELENTÉST, HOGY KOLOZSVÁR MAGYARSÁGA KILENCVENES ÉVEKHEZ HASONLÓAN PÉLDÁTLANUL TÁMOGATJA AZ RMDSZT? KI VER ÁT KIT?
TIHAMÉR LEGALÁBB TE MAGYARÁZD MEG NEKÜNK, HOGY HONNAN EZ A PÉLDÁTLAN ÖNBIZALOM….
Kérlek magyarázd el nekünk kisembereknek, hogy miért nem indított az UnDeMeRe jelöltet a polgármesteri székért? Ne gyere azzal, hogy komplex meg minden, mert van időd leírni és nekünk lesz időnk elolvasni.
Igaz, hogy mindenki tudja, hogy a kudarctól való félelem miatt nem indult senki UDMR színekben, de szeretném hallani a ti verziótokat is.
Büntető szavazás volt: aki utálja az RMDSZ-t s magyar érzelmű az “csakazértis” az MPP jelöltre szavazott (már ha elment szavazni), az RMDSZ pedig negatív kampányban büntette az MPP-t azzal, hogy ellene buzdított.
Ez szép eredmény, erre számítottam, szerintem a “nagyon gyenge eredmény” jelző akkor lenne találó, ha legalább a kolozsvári lakcímmel rendelkezők 70% elment volna szavazni.
De alig 30%-os szavazati részvételből 2,5% felé teljesíteni sztem mutat valamit…
Az más kérdés, hogy te ezek után csak nem gratulálhatsz neki, ugye, s inkább azt mondod, amit mondasz…
Szóval, csak az előttem szólót parafrazálhatom nagyon-nagyon savanyú az a szőlő.
Már írtam s most be is fejezem ezzel, ilyen az élet kedves Tihi!
C’est la vie!
@ Tihi
megmosolyogtat a hozzáállásod a konkurenciához. Egészen gyerekesen kárörvendesz és nem értem, hogy miért. Tavasszal az mpp csapata 2% alatt volt, ahhoz képest, most Gertgely Balázs egyedül kapott 3, 53%-ot!!! Érdekes, hogy pont a transindex és te csökkentitek ezt az eredményt. Vajon miért? Már mondtam: savanyú a szőlő. Az rmdsz meg csak húzza meg magát, és örüljön ha nem repül a “húsosfazék” mellől, mert nagyon az az érzésem, hogy hamarosan ez fog bekövetkezni.
Gergely Balázs és csapata igenis büszke lehet erre az eredményre, amit annak ellenére ért el, hogy az rmdsz mindent megtett, hogy a szavazók otthon maradjanak. Felét érte el annak, amit egy olyan ember tudott összeszedni, aki mögött nem kisebb párt állt, mint a psd.
Nagyon köszönöm, hogy megírhattam a véleményem! Igazán felemelő volt az utóbbi két hétben követni az ezen az oldalon zajló magas színvonalú vitát. CSak így tovább!
“Gergely azt mondta, mindenképpen a kolozsvári magyarok jól tájékozott rétege szavazott rá”
http://itthon.transindex.ro/?hir=20476
Nekem erről Sarah Palin jut eszembe, amikor azt mondta, hogy vannak “nagyon pro-amerikai” térségei az USA-nak.
http://ghilotina.wordpress.com/
Akkor én itt ne számítsak válaszra?
Menesztették az RMDSZ-es alpolgármestert
Elfogadták a Nagykapusi Községi Tanács mai rendkívüli ülésén előterjesztett határozattervezetet, amely Vincze Bandi György RMDSZ-es alpolgármester menesztésére vonatkozott.
Mivel nem kaptak semmi kivetnivalót Vincze Bandi György munkájában, eltávolítását azzal indokolták, hogy azok a román tanácsosok, akik tavaly júniusban támogatták őt, akkor már nem élvezték a pártok bizalmát, tehát az akkori szavazat ez okból kifolyólag nem tekinthető érvényesnek.
Szintén ma délután a községi tanács új alpolgármestert választott a demokrata-liberális párti (PD-L) Gheorghe Iancu személyében. ITT A VICC EMBEREK. HA LÁSZLÓ ATTILA ENNYIRE EGYEZETT MEG A PDLVEL, AKKOR MEG LEHET ELÉGEDVE MAGÁVAL!!!!! MÁRIS DOBJÁK A MAGYAROKAT, ÉS AZ RMDSZ SZ…..T ARRA H JELÖLTET ÁLLITSON! SZÉGYEN!
hát erről volt szó
http://www.mediatica.ro/hirek/politika/37767/gergely-balazs-elindul-a-magyar-polgari-part-elnoki-tisztsegeert.html
Esetleg: http://itthon.transindex.ro/?cikk=9151