A szocialisták a világ szinte minden országában jelen vannak. Valószínüleg a legelterjedtebb és talán a legegységesebb doktrina. Az igaz, hogy ezen belül is vannak átmenetek a már szinte liberális szociál-demokratáktól a nyíltan marxista kommunistákig. Jelen bejegyzésben csak a „klasszikus” szocialistákkal és a szociál-demokratákkal foglalkozom. A komcsikat egy külön bejegyzésre hagyom, ahol majd a szélsőségeseket fogom bemutatni.
Akárhol is vannak a szocik minden országban elsősorban a munkásokat érintő kedvezmények, a szociális háló, az olcsó vagy ingyenes egészségügy, a női egyenjogúság, a gyermekvédelem, az olcsó oktatás hívei. Ezek kampányfilmjeikben is látszanak. A szocik, mivel szinte mindenütt egyik nagy pártként vannak jelen, nem kerülik a populizmust. Céljuk mindig nagy tömegeket megmozgatni. Jöjjenek a kampányfilmek:
1. A brit Labour első kampányfilmje egy klasszikusnak mondható szoci videó. A Lényeg az, hogy mi minden társadalmi rétegen segítünk, mindenkinek a jólétén fáradozunk. Érdemes megfigyelni azt is, hogy a film egy közel 10 éves kormányzás után készül, ezért természetesen az eddigi eredményekre teszi a hangsúlyt. Célközönség: akik még vacillálnak arról, hogy érdemes-e megtartani a mostani kormányt. Őket akarja meggyőzni, hogy igen.
2. A második Labour videó egy sokkal érdekesebb és nonkonformistább megközelítés. A lány tévedett, új barátot (a konzervatívokat) engedett be a házába. Hirtelen a rámenős barát mindent megváltoztat. Aztán visszajön egy percre a régi barát (a szocik), a jó szerető, mindent megmagyarázó társ. Mottó: Ne kellj fel a torykkal választások után napon mert megjárod! Célközönség: továbbra is a vacillálók. Ebben az esetben azonban kimondottan a fiatalok a célpont. Az érzelmi világi párhuzam legjobban nekik érthető.
3. A francia szocik profi alternatív kampányfilmjének egy üzenete van: ha nem mi leszünk kormányon, akkor brutálisan el fogják törölni a munkások jogait. Kalsszikus szocialista üzenet: a dolgozó embert csak mi védhetjük meg. Célközönség: munkajogaikat féltő tömegek.
4. A spanyol szocik kampányvideója ugyancsak egy hagyományos baloldali választási reklám. Megszólítanak benne miden társadalmi réteget, akik elmondják, hogy ők miért szavaztak a PSE-re. Az érdekessége az, hogy a videó második felét minden régióban a helyi jelölt beszéde tölti ki, mivel a helyhatósági választásokra készült. Ide most a központi verziót raktam fel, ahol a spanyolok népszerű miniszterelnöke mondja el, hogy minden régióban fontos a szocikat hatalomba juttatni. Célközönség: a helyi választók széles tömege.
5. Az egyik kedvencem a következő chilei szoci kampányfilm. A csattanója a következő: Télapó mondja Karácsony másodnapján: Sok munka volt az este, de én mindenkihez elmentem, mert számomra minden gyerek egyenlő! Erre beszól valaki: Télapó, tán nem vagy szocialista? Humora külön vonzóereje a klipnek. Az egyébként is vörös ruhájú télapó szocialistává avatásáért valakit jól megfizethettek. Az üzenet lényege: a télapó is mindenkit egyformán megajándékoz, ahogy mi is meg fogunk! Célközönség: mindenki. Külön hatóereje a karácsonyi érzelmi rájátszás.
6. Az európai szocialista párt (PSE) egyedüli létező helye az Európai Parlament. A párt ugye az EU szoci pártjainak a konglomerátuma. Kampányfilmje ezért nem egy bizonyos választásra készült (mivel ez a párt saját maga nem indul sehol, hanem tag-pártjai versenyeznek külön-külön saját országaikban), hanem a gyerekgondozást elősegítő európai direktíva kampányára. Az igen finom kivitelezés mellett érdekessége elsősorban az, hogy ez az egyik első nemzetközi párt kampány videó.
7. Sötét Kelet-Európa sötét videója egy sötét emberről. Nehéz minősíteni a magát Progresszív Szocialista Pártnak nevező ukrajnai Natalia Vitrenko-blokk rasszista kampányfilmjét. A furcsa keleti kommunista-sovén mozgalom üzenete egy: őrizzük meg a szláv ortodoxia tisztaságát, mentsük meg az országunkat a külföldi uralomtól.Célközönség: az átmeneti időszakból kiábrándult, a kommunista idők biztonságát visszasíró, de ugyanakkor hívő és sovén nacionalisták tömege.
8. Visszatérve a poénosabb, ütősebb, modernebb reklámokra, jöjjön ide a német szocik, az SPD Frankfurti regionális választásokra készült filmje. A klip a színekre koncentrál. Üzenete: a piros az igazi! Ezt a bikák is tudják J Célközönség: mindenki.
9. A végére had evezzünk vissza saját nyelvterületünkre és nézzük meg a magyar szocialisták egyik tavalyi kampányfilmjét. A film egy szoci körökben viszonylag ritka, negatív hangulatú, személyes támadás. A támadott az ellenzéki párt vezetője, aki mit sem törődve a néppel, az utóbbi években hiányzott minden érdemi szavazásról. Célközönség: az Orbán Viktorban még hívők.
Na és neked melyik jött be?






Oszintem egyik sem jott be igazan. Hol van az ero, az energia, a fantazia?
Lehet hogy az oregeket meg lehet fogni ilyen populista szovegekkel, de a fiataloknak mas kell.
Szerintem a 2, 5 és 8-as eléggé fiatalosak. A többi az tényleg pur populizmus. Ez kell egyelőre nagyobb pártoknak. A szavazótábor nagyobbik része ezt érti még. Majd 10 év múlva mások lesznek az arányok. Mert a szavazók is mások lesznek.
Tihi, miert lesznek masok a szavazok 10 ev mulva Chiletol Nagy-Britanniaig, kvazi az egesz vilagon?
sok esetben a szocialisták ellenzékei szocialistábbak mint a magukat szociknak nevezők
))))