Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

A brit Channel4 által nemrég, 2010 augusztus 18-án, mutatta be Richard Dawkins: Faith School Menace? című dokumentumfilmjét. Tudomásom szerint ez az első dokumentumfilm amely az egyházi iskolák negatív hatását tárgyalja. Bár elsősorban az egyesült királysági helyzetre reflektál, ebben megtaláljuk gyakorlatilag ugyanazokat a helyzeteket és érveket amelyeket minálunk is felhoznak az egyházi iskolák ellenzői vagy támogatói (talán az ingatlan-kérdés kivételével). Megszólalnak a filmben tanárok, papok, szülők, gyerekek, pszichológusok.

Dawkins új munkája megpróbálja beállítani a mérleget a „szülő választásának joga” és a „gyerek választásának joga” között. Magyarul: melyik jog a fontosabb, a szülő joga, hogy olyan vallásba indoktrináltassa a gyerekét amit ő jónak talál, vagy a gyereke joga, hogy amint felnő eldönthesse magának, hogy miben hisz és miben nem? Vallásban vagy a tudomány racionalitásában? Ha vallásban, melyikben, az iskolája által propagáltban vagy egy másikban?

A kérdés valóban nagyon kényes, és itt nem csak ezen jogok ütközéséről van szó. A kérdésben valójában a legfontosabb ez: egy hanyatló intézmény utolsó kapaszkodása, hogy része legyen a jövő társadalmát alkotó mai gyerekek életének egy gyorsan szekularizálódó társadalomban. Gyakorlatilag a hátsó ajtón akar visszajönni a társadalomból lassan-lassan kikopó egyház. Az állam pénzén, a mi pénzünkön. Minél több egyházi iskola tölti be egy-egy közösség terét annál megkerülhetetlenebbek lesznek ezek és az őket működtető (nem fenntartó) egyházak.

Richard Dawkins szerint az egyházi iskolák léte önmagában káros egy társadalomra, már csak a saját hitét mindenek felettinek való beállítása miatt, amely elveti a kritikus és összehasonlító gondolkodás szükségességét néhány meghatározó természettudományi , filozófiai és morális kérdésben. Ugyanakkor nem lehet tudni mit és mi ellen tanítanak a vallásórákon vagy vallásos tevékenységeken, hisz ezeknek nincs szabályzott kurikulluma. Másfelől ezen iskolák szaporodása elkerületlenül a szekuláris állami iskolák leépítését hozza, hisz a diákokat el kell venni valahonnan.

Emiatt is (de az állam és az egyház elválasztásának klasszikus elve miatt is) teljesen elfogadhatatlannak tartja ezen iskolák állami támogatása. Konklúziója logikus: a gyerekeknek meg kell adni a választás lehetőségét, nem szabad a „védtelen” tabula rasa állapotukban indoktrinálni és szegregálni őket a szülők vagy tanárok/papok ízlése és hite szerint. A gyereknek minden vallást egyforma mércével tárgyaló vallástörténetet és a mai törvényeken, társadalmi normákon alapuló etikát kell tanítani. Így a választás lehetősége megmarad számára arra a korra amikor elkezdődik a racionális gondolkodása.

Az én álláspontomat ismeritek a kérdésben, úgyhogy itt most nem töltöm újra a sorokat vele. Inkább jöjjön a film.

Először Erdélyben, itt nézheted meg. Ajánlom ellenzőknek és támogatóknak egyaránt. Angolul értők újra előnyben.

Richard Dawkins: Faith School Menace? (Channel 4, UK, 2010)

28 év után…

Vasárnap először találkoztam keresztelésem óta keresztanyámmal Marosvásárhelyen. 84 éves, már gyenge szegény, de teljesen ép gondolkodású. Úri nő, régi jómódú helyi családból. Úgy fogta a cigit…Felépítettük az elveszett családfát 2 órán keresztül. Ki, hogyan, mikor… Miért.
Csodálkozott, hogy jogász lettem, meg világot jártam, meg politizáltam.
Lehet, hogy sosem fogom látni többé. Azt sem tudom szerettem volna-e, szeretett volna-e. Lehetett volna belőle valami. Talán. Ha akartuk volna.

Egy rockopera katarzisa

Emlékszel? Ott voltál 7 évvel ezelőtt, 2003 július 5-én a csíksomlyói nyeregben?

20 évvel az ősbemutató után, 2003. július 5-én az székelyföldi Csíksomlyón mutatták be először Erdélyben a rockoperát. Mintegy 350 ezer néző érkezett Erdély valamennyi magyarlakta területéről és Magyarországról az István, a király csíksomlyói bemutatójára. Az előadás táncjeleneteit a Honvéd Táncszínház, valamint a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművészeiből verbuvált csapat mutatta be. A darabot a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúk színhelyén, a két Somlyó hegye közötti nyeregben emelt Hármashalom oltárszínpadon vitték színre. A két főszerepre sikerült Varga Miklóst és Vikidál Gyulát visszacsábítani. Az előadás végén a magyar himnusz mellett a székely himnusz is elhangzott. Az eseményt az m1 élőben közvetítette, később DVD-n és videókazettán is megjelent. (forrás: Wikipedia)

Egy kolozsvári-szentgyörgyi vegyes, többnyire joghallgatóból álló egyetemista csapattal voltam kint. Valahol egész elől álltunk, a színpadtól nem messze. Torkunk szakadtából énekeltük végig az egészet, a “Te kit választanál”-tól a koronázásig. Kívülről tudtuk mindannyian. Életem legnagyobb nemzeti katarzisa volt. Igen, nekem is voltak/vannak/lesznek ilyenek.

Most is kiráz a hideg ha a fenti videót végignézem.

Az előadás után néhányan hátraszaladtunk, személyesen találkoztunk, beszélgettünk, fotózkodtunk az újra együtt lévő Varga Miklóssal, Vikidállal, Bródyval, Szörényivel. Ők akkor már más oldalán álltak a közéleti, politikai vitáknak. De erre az egy estére újra együtt tudtak lenni. Ahogy mi is, erdélyi magyarok, akárhonnan is, akármilyen gondolkodással, mind elmentünk kik tudtunk.

Talán ez volt a legszebb benne, valódi, őszinte egység minden oldalon. Akkor még nem voltak Árpád-sávos zászlók, sem irredenta pólok. Nem volt szükség ilyesmire, hogy magyarnak érezzük magunkat.

Életem egyik legnagyobb élménye volt az az este. Néhány napra rá az USA-ban voltam, ahonnan több mint két év múlva tértem csak haza. Ez az élmény volt gyakorlatilag az utolsó erdélyi érzés amit magammal vittem. Kitartott két évig, és tart ma is.

Ha te is ott voltál, mesélj a kommentekben. Kíváncsi vagyok ki hogyan élte meg. Vajon hányan találkoztunk ott akkor, anélkül, hogy tudtunk volna egymásról, olyanok kik élete azóta más-más irányt vett, vagy olyanok kik élete azóta találkozott. Lássuk mennyire volt ez az este valóban a generációnk első erdélyi öszmagyar találkozója.

Befejezésül jöjjön az egyik kedvenc részem. Hitelesen visszadja az est fílingjét:

A minap robbant a hír mely szerint Radu Ioanid az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum egyik igazgatója arra kéri a Román Nemzeti Bankot, hogy vonja vissza azt az emlékérmét, amelyen Miron Cristea román ortodox pátriárka képmása található. Miron Cristea 1925-1939 között volt a román ortdox egyház pátriárkája, 1938-1939-ben pedig Románia miniszterelnöke. Cristea antiszemita publicisztikákat írt, miniszterelnökként pedig közvetlenül felelős azért, hogy 225 ezer romániai zsidót megfosztottak román állampolgárságától.

Az amerikai tiltakozás eddig komolyabb közéleti reakció nélkül maradt, a politikumból senki sem mond semmit (hol vannak ilyenkor legalább a liberálisok?), a Nemzeti Bank is csak annyit reagált, hogy ők nem kimondottan Miron Cristea-t tisztelték meg ezzel a kiadással, hanem ez egy 5 érmés pátriárka sorozat egyik darabja csupán.

Nos, erről kérdezett engem Szilágyi Szabolcs, az MR1 Kossuth Rádió kolozsvári tudósítója:

MR1 Kossuth Rádió – Krónika, 2010 aug. 6

Itt meghallgatható a teljes műsor, itt meg elolvasható a hír a Kossuth honlapján.

Egyébként érdemes utána olvasni ennek az alaknak az angol Wikipedia oldaláján is. Maroshévízen született, Besztercén szász líceumot, Budapesten magyar egyetemet végzett. 1916-ban még az Erdélybe betörő román hadsereg ellen szólalt fel, de 1918-ban már ott feszít a gyulafehérvári egyesülésen. 1928-ban, pátriárkaként még kérte a zsidók iránti toleranciát, de 1937-ben már a “zsidó paraziták elleni harcra” szólított fel. 1938-39-ben miniszterelnöksége alatt szűnt meg a többpártrendszer, alkalmazták korábbi Goga kormány zsidó törvényeit, indult meg a neoprotestáns közösségek üldözése.

Ami még kiábrándítóbb, hogy a Nemzeti Bank által megtisztelt 5 XX. századi pátriárka közül csupán egyetlennek tiszta az imidzse, az 1939-1948 között regnáló Nicodim Munteanu-nak. Cristea mellett igencsak sáros még Justinian Marina (pátriárka 1948-1977), aki támogatta a kommunista rendszer megerősödését és elkezdte az ortodox egyház betagolását az államhatalomba, Iustin Moisescu (pátriárka 1977-1986), aki előbb a szélsőjobb legionáriusokat támogatta, később meg a Securitate besúgója volt, Teoctist Arpașu (pátriárka 1986-2007) pedig fiatal korában részt vett a legionárius felkelésben, majd pátriárkaként ő is a kommunisták embere volt. Szép kis társaság. Ilyen vezetők mindent elmondanak az ortodox egyház képmutatásáról, gerinctelenségéről, az állami hatalommal folytatott állandó kurválkodásáról.

A Nemzeti Bank emlékérme kiadása pedig nemcsak, hogy maximális érzéketlenségről ordít, hanem szégyenletes és felelőtlen. Antiszemitákat, besúgókat, szélsőjobboldali gárdásokat nem lehet nemzeti banki emlékéremre tenni, még akkor sem ha főpapok voltak. Sajnos megszoktuk már: ebben az országban semminek sincs következménye.

Penn és Teller: Az MLM bullshit

Az alábbi Penn & Teller részt elsősorban azoknak ajánlom akiknek fegyverre van szükségük az őket naponta érő multilevel-marketinges behálózási támadások ellen. Erre tökéletesen megfelel egyébként a 3 hete leközölt Manna cikkem is, de ezek ellen minél több, annál jobb. Multilevelből kigyógyultak, a multilevelbe szenvedők és a network marketing csapdájába a belépést fontolgatóknak ajánlom sok szeretettel egy részletet belőle:

Penn & Teller – Bullshit!, Season 8, episode 5: Easy Money [részlet]

A reváns

Egy kicsit olyan érzésem volt Pesten egy hétig mintha 89-et írnánk. Minden átborulni készül, vagy már átborult. Bűnösök és új hősök kerestetnek. Jobboldali reváns tombol a magyar politikában, közéletben.

Egy hét alatt sok érdekes emberrel lehet elbeszélgetni egy pesti nyári egyetemen. Volt szerencsém egyetemi tanárokkal, hallgatókkal, helyiekkel és határon túlikkal is véleményt osztani arról ami éppen zajlik ott is, meg határon túl is. Na meg ott volt a média is naponta, melyből mindig ugyanaz jött le: x után nyomozás indul, y leváltották mert nem teljesített, de jön helyettük az igencsak felkészült z, meg a sokkal szebb jövőt ígérő w.  Kormányváltás utáni takarítás. Szokásos. Vagy mégsem?

Egy kicsit mégis zavaró az egészben a hihetetlen revánshagulat ami elönti a közéletet. 8 év manapság a politikában hosszú idő, de itt olyan bosszúvágy érezhető mintha 48-ról lett volna szó. Erőss hangnemű nyilatkozásokat hallhatunk mindennap, minden témában. Csere jön az állami hivatalokban, minden lehetséges intézetben és ügynökségben, cserélődnek az erőviszonyok a médiában is, tolódnak a jogszabályok és az alkotmány jobbra, készül az őszi még nagyobb önkormányzati jobbra csúszás is. Mintha száz éves berendezkedésre készülődne a mostani hatalom, nem szab semmi gátat a teljes átrendeződésnek. Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat összegzi majd minden kiszegezhető falon az új rendszer parancsát: „Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik.” Velünk, vagy ellenünk, választhatsz. Beállsz a sorba, vagy nem vagy a nemzet része. Egy régi átkozott rendszer önigazolására emlékeztet ez az exkluzivista nyilatkozat.

Valóban forradalom folyik, nem olyan lövöldözéses, de áldozatokkal teli. Ki megérdemelten, ki nem, de sokan hullanak. Nemcsak Pesten, de határon előbb-utóbb túl is. A revánsra itt nálunk is sokan készülődnek már egy ideje. Hallani olyan véleményeket, hogy minden intézményben amely a magyar költségvetéstől függ átalakítások lesznek. Nyíltam beszélnek már a pályázati rendszer átrendeződéséről is. Valójában egy szükséges  megújulásnak álcázott klientúra-csere zajlik. Otthon is, itthon is. Megszoktuk már?

A politikai paletta átrendeződése egy választási eredmény következtében normális. Na de miért kell ez ilyen szinten, ilyen hévvel és ilyen vérszomjas hangulattal lezajlódjon például a határon túli magyar politikában, a civil társadalomban, a vállalkozói szféra támogatásában, a média támogatásában? Honnan gyűlt fel ennyi indulat csupán 8 (mégiscsak demokratikus) év alatt? Meddig kívánnak elmenni? Mekkora takarítás után lesz már elég nemzeti és együttműködő a rendszer?

A váltás szükségességét nem kérdőjelezem meg Magyarországon. Legitimitás hiány volt, súlyos demokrácia deficit, céltalanság és apátia. A válságból való kilábalás is kérte a friss fuvallatott. De ez most nem ’89 vagy ’90. Most már nincsenek csak jó fiúk és csak rossz fiúk. Most csak az egyik demokratikus rendszer váltotta a másikat, egy közel hatvan százalékos lakossági bizalom mellett.

Lehet erre valódi összefogást építeni, de bele lehet fullasztani az egészet egy visszatetsző revánsba is.

Szabadelvű Kör és a Pro Libertas Egyesület szervezésében pénteken megtartjuk a Szabadelvű Vitaestek második kiadását. Téma:


Esélyek és veszélyek

Drogpolitikák Romániában, Magyarországon és Európában

Beszélget:

Topolánszky Ákos, drogpolitikai szakértő, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyettese:

Dr. Dégi L. Csaba, drogprevenciós szakértő:

Moderál:

Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör elnöke

Helyszín, időpont:

Bulgakov kávéház, I.M. Klein 17, Kolozsvár

Péntek, június 25, este 20 óra

Gyertek el, nagyon érdekes lesz!

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e nyilvános választ Bakk Miklósnak. Még úgy járok mint Borboly Csaba kollégám mikor nem túl hízelgően válaszolni mert az egyik ritka erdélyi szakmai tekintélynek és ezért sokan lehülyézték. Pedig nem is írt ő hülyeségeket. Én aztán még politológus sem vagyok (Borboly legalább az, így akár szakmai vitának is lehetett volna tekinteni), és még olyan választékosan sem tudok fogalmazni mint Bakk. Tehát kockázatos biznisz az alábbi sorokat megírni. Story of my life.

Előrebocsátom: Bakk Miklóst sok éve ismerem. Először egy Mikó szakkolis kurzus keretében volt szerencsém beszélgetni vele valamikor 2001-ben. Egy bizonyos ponton még ajánlólevelet is adott nekem egy magyarországi jogászösztöndíjra, amiért azóta is hálás vagyok neki. Mondhatni jóban voltunk, bár különösebb barátságunk nincs, hisz más szférákban mozgunk, és más szinteken is vagyunk (ő feljebb). Tehát nem neheztelek rá, nehogy félreértse valaki.

Bakk Miklós eme posztjában gondolkodásra inti a Szabadelvű Kört, a végén pedig finoman, ahogy urakhoz íllik, odacsap egy pofont nekem (a nevemet kiírni valószínűleg szalonképtelen, így a link is megteszi). Valójában platformon belül is tehetné mindezt, hisz tudomásom szerint még mindig SZK tag. Akármennyire is langyosan az, a levelezőlistánkon rajta van, az égvilágon minden belső SZK kommunikációt másodpercnyi frissítéssel olvassa.

De Bakk mégis nyilvánosan tette, nem belső építésnek szánva, hanem nyilvános kritikának. Minden joga meg van hozzá. Csak akkor felteszem a kérdést: ő akkor most érez felelősségek az SZK sorsa iránt, vagy nem? Ez a bejegyzése mi akar lenni, segítség, vagy koporsószeg ebben az óriási nagy narancsfelindulásban, ahol most már minden és mindenki aki másképp látja a világot az „el kell gondolkodjon”?

Azzal kezdi, hogy a liberálisok (mi is – tehát akkor mégis liberálisok vagyunk?) abban a nagy dillemában nyögünk nap mint nap, hogy eldöntsük ki iránt lehetünk toleránsak, ergo ki „demokrata”. Nos hadd idézzem jó pártkatonaként Markó Bélát elnök úrat válaszul: „Nem tolerálom az intoleránsakat!” – mondta  a klasszikus egyik SZKT-n, válaszolva Eckstein egyik számonkérő beszólására. Ott voltam, élőben hallottam.  Dilemmában valójában csak a nemzeti oldal „liberálisai” vannak a kérdésben (tudom, ti is mind liberálisak vagytok – ez is megérne egy vitát), ők is elsősorban magyar nyelvkörnyezetben, hisz ha egy kicsit nyugatabbra nézünk nemcsak bal és liberális oldalon, de jobboldalon is kevés az a párt aki demokratikus, koalícióképes erőnek tekinti a szélsőjobbot. Sőt.

A szélsőjobb elleni „szektás” „társadalompedagógus” kommunikáció nyírta ki az SZDSZ-t – üzeni, és  mi is ezen a tévúton haladunk. Nem hinném, hogy ez volt a fő ok. Az SZDSZ harakirijéről sokan és sokat írtak és mondtak, több beszélgetést hallgattam magam is végig a kérdésről.  Az SZDSZ két legnagyobb tévedései mások voltak. Az első és legnagyobb az volt, hogy kiálltak egy hitelét vesztett MSZP mellett, egy hitelét vesztett Gyurcsány mellett. A második legnagyobb talán az volt, hogy elfordultak a nép mindennapi problémáinak nagy részétől, kisebbségvédelmi párttá váltak, akkor mikor a szavazótáboruk többnyire nem volt kisebbségi, sem etnikai, sem szexuális, sem másmilyen. Az SZDSZ szavazóinak természetesen nem volt gondja a kisebbségek melletti kiállással, de szerettek volna mást is hallani. Mondjuk éppen gazdasági és politikai válság volt, elég szar volt már a pesti értelmiséginek is az élete, erre meg rájött Őszöd. Aztán meg a pártot jó ideje szétfeszítette a személyi ellentétek tömkelege. Amint bajba kerültek, egyhamar ugrottak is a sűlyedő hajóról a belső harcokban vesztesek. Széthúllot, mert nem volt már közös érdek.

De ne menjünk bele az SZDSZ öngyilkosságába, mert itt most nem ez a téma. Itt a Szabadelvű Körről van szó, amelyben állítólag Egyed Péter egyedül érzi magát. Jó lenne talán őt is megkérdezni erről, nekem ez nem tűnt fel egyetlen elnökségi ülésen vagy más beszélgetésen sem. Egyeddel nagyon jókat tudunk beszélgetni, kacagni. Hihetetlen vagány ember. Kevés ilyen vagány van pl. az EMNT-ben. A divide et impera itt nem fog működni.

Itt látszólag mással van elsődlegesen baja Bakk Miklósnak. Azzal, hogy „kulturkampfos homokozós” fiatalok “tologatják még nagyobb bajba” az amúgy is SZDSZ mintán elveszejtett Szabadelvű Kört. Konkrétan elsődlegesen velem van baja, a „bornírt egyházellenességemmel” vagy az „osztályharcos reminiszcenciájú történelemértelmezéssel”. A másik 4 bloggoló “homokozósról” nem ír, pedig egyre jobban volna oka rá, mert lassan leköröznek engem is :)

Kedves Miklós,

Először is egyházellenességemet nem tagadom, nem is szégyellem. Az egyházakat, néhány kevés pozitív hatásuktól eltekintve, költségvetési feketelyukaknak tartom, a modernizáció fékeinek, a politikai korrupció társainak, a tudományos racionalitás és a szexuális liberalizmus tökfejű ellenségeinek, az ortodoxokat a románok, a magyar egyházakat az erdélyi magyarok hatalommániás, a tekintélyelvű múltat konzerválni próbáló szervezeteinek. A magyar állami iskolák jelenlegi meghurcoltatása meg egyenesen perverz  egy magát „nemzetmegtartónak” nevező intézménytől. Igen, ezt lehet majd idézni nyugodtan. Tessék kikopizni.

Hogy mi „osztályharcos” és a mi a „helyes látószög” a történelemértelmezésben azt hadd ne jelentse ki egyikünk sem ennyire felsőbbrendűen, hisz arról még a történészek berkeiben is hatalmas viták zajlanak, különösen olyan kényes kérdések mentén mint a Trianon tragédiájához vezető út, vagy az arisztokrata elit szerepe 1867-1947 között. Mellékesen az általad belinkelt cikket egy ismert magyarországi és egy népszerű szlovákiai magyar portál is lehozta, tömérdek pozitív visszajelzést kaptam itthonról, Magyarországról, még Brüsszelből is. Persze szövege nem igazán hasonlít a Magyar Összetartozás emléknapot iktató törvény szövegével. Hát istenem, van ilyen. Elég durva is lenne, ha mindenki ugyanazt mondaná a politikában. Volt már ilyen, nem is olyan rég, úgy 20 éve.

Szerintem neked valójában két másik dologgal van igazából bajod. Az egyik az, hogy a Szabadelvű Kör hivatalos vagy nem hivatalos kommunikációját nem a jobboldali liberalizmus határozza meg, hanem sokkal inkább a baloldali, szociálliberalizmus. Biztosan te magad is liberálisnak érzed magad, ahogy az EMNT-ben még nagyon sokan nyílvánítják magukat annak (jó kérdés, hogy melyik századi liberalizmusról beszéltek). Csakhogy a te értelmezésedben a liberalizmus nem az a csúnya balos amit itt pofátlanul gyakorolunk, hanem mondjuk olyan mint amit a Fidesz gyakorol. Tegyük hozzá: most. Mert a valóban liberális időkben a Fidesztől sem volt idegen például az antiklerikalizmus sem.

A jobboldali és baloldali liberálisok harca minden liberális párton belül ott van, maga az ALDE is sok belső konfliktust elszenved emiatt. De együtt maradnak. Egy-egy SZK-n belüli vitán is, (ahogy pl. az általad követett levelezőlistán is láthattad), előjönnek ezek a belső nézeteltérések, de bármennyire is akarsz minket ketté vagy többfele osztani, együtt vagyunk, együtt maradunk.

Nos, homokozós, kulturfampfos liberálisként üzenem Neked (így nyilvánosan, ahogy te is nekem), hogy a  balos  liberalizmuson elgondolkodni nem kell, mert azzal az égvilágon semmi probléma sincsen. Európa tele van sikeres szociálliberális pártokkal, amelyek nemhogy csökkennének, hanem  nőnek. Igen, nem ritkán ők is antiklerikálisok, szélsőjobb-ellenesek, tudománypártiak, racionalisták, “buziznak” meg “drogoznak” is, jap. Azért mert az erdélyi nemzetiek fejébe egyszerűen nem fér bele, hogy ilyesmi az itthoni sáros pocsolyába is elfér, sőt sokak által szimpatizált, nem jelenti azt, hogy nincs legitimitása, akár jövője.  Itt vagyunk, ilyenek vagyunk, egyre többen vagyunk, egyre többen írunk. Get used to it. Most, hogy általános nemzeti orgazmus van a magyar politikában, még többet fogunk írni és mondani, mert még nagyobb szükség van ránk.

Másfelől meg (és ez valójában a másik gondod) nem a Szabadelvű Körön kell elverni a port azért mert sem a Reform Tömörülés, sem később az EMNT nem volt képes oda terelni az RMDSZ-t ahová ti akartátok.  Nem a Szabadelvű Kör feladata megvívni a ti elvesztett harcaitokat. A Szabadelvű Körnek más dolgok fájtak, más dolgok fájnak, és valószínűleg ezután is más dolgok fognak fájni mint az időközben nemhogy „takaréklángra került”, hanem a Fidesz színeváltozása mentén nyíltan átigazolt volt tagoknak.

Intő jel a Híd-Most tegnapi sikere mindazoknak akik azt hiszik, hogy az erdélyi magyar szavazópolgár is a végtelenségig tartható a beporosodott nacionalista politikában. Ez a helyzet. Ezen meg nektek kellene elgondolkodnotok.

Maradok tisztelettel.

Elhaladva a politikum időhúzásai mellett, a város művészei lassan megteremtik saját maguk Kolozsvár brandjét. Mondja valaki azt, hogy nem teszik jól :)

Sajtóközlemény

Az RMDSZ Szabadelvű Köre felháborodással értesült arról, hogy a Jobbik szélsőjobboldali magyar párt egyik európai parlamenti képviselője parlamenti irodát nyitott Marosvásárhelyen.  Úgy gondoljuk, hogy Szegedi Csanád irodájának a jelenléte, nemhogy segítené, hanem egyenesen akadályozni fogja az erdélyi magyarok, és ezen belül a székelyek bármilyen nemű autonómiatörekvését. A magyarországi szélsőjobboldal jelenléte Erdélyben rontja a román közéletben és politikumban a hiteles magyar érdekképviseletet, érveket adva a román nacionalistáknak.

A magyarországi szélsőjobb revizionista üzenete a halál csókja minden erdélyi magyar autonómia-projekt vagy bármilyen más kisebbségi érdekérvényesítési küzdelem számára.

Erdélynek nincs szüksége sem a magyar, sem a román szélsőségesekre, sem parlamenti irodák, sem nyári táborok, sem ifjúsági szervezetek, sem propagandaanyagok szintjén.  A Jobbik nem kívánt vendég Erdélyben. Interetnikus környezetben élünk, ahol egymás tisztelete és elfogadása alapérték. Aki ezt nem érti, az ne nyisson képviseleti irodát Erdélyben.

Felkérünk minden erdélyi magyar politikai szervezetet, az RMDSZ-t, az EMNT-t, az MPP-t, civil szervezetet, egyházat, ifjúsági szervezetet, sajtóorgánumot, hogy egyértelműen és félre nem érthetően határolódjon el a magyarországi szélsőjobb erdélyi terjeszkedésétől.  Ebben a kérdésben nincs helye tétovázásnak, kétszínűségnek, hisz a feszültséggerjesztés következményeivel nekünk erdélyi magyaroknak kell számolnunk, nem a Jobbik képviselőinek.

Kolozsvár, 2010 június 10

A Szabadelvű Kör elnöksége

Older Posts »