Megdöbbenéssel olvasom én is, ahogy sokan a Szabadság hasábjain az utóbbi hetekben lezúduló Főtér-féltő cikkek sorozatát. Sokáig úgy éreztem, nem kellene hozzá szólni, de Bogdán Tibor cikke (Főtéri bársonyos pogrom, Szabadság, június 17.) kiütötte minden biztosítékom.
Kezdődött mindez zöld köntösbe bújtatott nemzetféltő véleményekkel, majd jöttek a nosztalgiák, a megszokott erdélyi magyar modernizációellenesség, és mindez beletorkollott a „magyarellenes pogromba” és rock-koncerttől való félelembe. Ha ez így megy tovább, az útjavítás is magyarellenes tevékenységgé válik, hiszen akár azt is mondhatjuk, hogy „román aszfalt” fedi majd le a „magyar sárt” Kolozsváron.
Kezdjük tehát az elején. Azt mondták egyesek, hogy az átrendezéssel a Főtér zöld-övezetét teszik tönkre. Elmaradt azonban néhány pontosítás. A Főtér lekövezésével igazából a létező zöldövezet csak egy részét számolják fel, a kisebbik részt. Valójában két kisebb, néhány fával ellátott zöld-szigetet simítottak le, amelyek a Mátyás-szobor két oldalán terültek el. A templom körüli sírkerthez nem nyúlt senki, és a templomot eltakaró nagy fákon kívül nem is fog.
Természetesen néhány fa eltűnése nem jó dolog egy zsúfolt városban, de kérdem én, ha összevetjük a Főtér európaiasításának ügyét néhány fa létével, akkor melyik a fontosabb? Feltette-e valaki a kérdést, hány gótikus templommal ellátott európai főtér közepén van „fenyőerdő”? Erdő a történelmi főtéren? Azok, akik elítélik az átalakítást, vajon jártak-e Kölnben, Brémában, Antwerpenben, Milánóban, Brüsszelben? Vagy mondjak közelebbi példákat: Krakkóban, Prágában, Bécsben, Budapesten vagy éppen Szebenben és Brassóban? Vajon nem érdemli meg Kolozsvár is, hogy egy olyan főtere legyen végre, amelyet büszkén be lehet tenni egy turistacsalogató promóciós anyagba? Egy olyan főtere, ahol végre nyugodt körülmények között lehet fotózkodni, karácsonyi vásárt rendezni, vagy éppen a vendégünkkel kávézni? Nem érdemli meg a Mátyás-szobor és a Szent-Mihály templom, hogy teljes dicsőségében tündököljön, nem elbújtatva?
A műemlék-épületek nagy fák mögé rejtése valójában nemzeti sport Erdélyben, hiszen százával találunk olyan templomokat, kastélyokat, várakat, belvárosi műemlék épületeket, amelyeket ottfelejtett, soha nem nyesett, hatalmas fák mögé bújtatunk. Kolozsváron különös tehetséggel rejtjük el a kíváncsi szemek elől nemcsak a Szent Mihály-templomot, hanem a kétágú református templomot, és több palotát is. Vajon nem érdeke egyházainknak, hogy műemlék épületeik a város díszei legyenek? Vajon nem látták a reformátusok például a nagyváradi vagy a debreceni kétágú barokk templom tiszta előtérrel, modern esti kivilágítással díszelgő példáit?
Ezekért is egyértelmű számomra, hogy ez a „zöld köntösbe” öltöztet ellenállás tulajdonképpen nem is a fákról vagy a zöldövezetről szól. Ez csak ugyanaz a nemzeti paranoia mint a többi, csak így eladhatóbb.
Ugyanaz a nemzeti paranoia ez, mint amelyről Bogdán Tibor beszélt tegnapelőtt megjelent cikkében, ahol egyenesen kisebbségellenes „pogromnak” nevezi a Főtér átalakítását. Jaj nekünk, ha ez már pogrom. A pogromok általában erőszakkal, mészárlásokkal végződnek. Csak nem erre céloz? Talán oda kellene figyelni a szóhasználatra néha.
Bogdánnak az fáj, hogy a Főtéren esetleg rock-koncertek lesznek, neadjisten sörfesztiválok. Természetesen övön aluli ütésként belekeveri minden konzervatív olvasó rémálmát: „szotyolát, ropit, kólát, sört-bort-pálinkát, (drogot?) fogyasztó többezer rock-rajongó”. Először is nem értem, hogy pontosan mi a baj rock-koncerttel, vagy a rock rajongóval? Szerény emlékeim szerint már a második generáció nőtt fel Erdélyben is, akiknek a rockzene a szíve-lelke. A rock már évtizedek óta klasszikus érték. Jó eséllyel Kolozsvár lakosságának több mint fele nagyon szívesen eljönne rock-koncertekre. Írónk valószínűleg nem sok rock-koncerten járt, hiszen akkor tudná, hogy ilyen helyen szotyi, ropi és kóla nem igazán van. Sör-bor-pálinka annál több, de azt hiszem, ezekből amúgy is bőven isznak egy belvárosban, korosztálytól, zenei ízléstől függetlenül. A drog felvetése egyenesen rosszindulatú, hiszen ennek az égvilágon semmi köze sincs a Főtér átrendezéséhez, csak jól lehet vele ijesztgetni – az idősebbeket, tegyük hozzá. Ahogy magának a rock-koncertnek sincs semmi köze az új Főtérhez. Hiszen senki sem akar, akarhat egy szűk, történelmi épületekkel zárt főtéren több ezer kilowattos hangfalakat felszerelni és dübörögtetni. Nincs hely nagyobb tömegeknek sem. És ha másért nem, az épületek épségéért. Nem szokás ez máshol sem Európában, erre általában stadionokat használnak. Kolozsváron van egy új stadion, és egy még újabb épp most kezd épülni. Megnyugodhat mindenki: nem a Főtéren lesznek a rock-koncertek. Kisebb színpadokról lehet szó, de azokkal nincs is baj.
A sörfesztiválokkal megint nehéz megérteni pontosan mi a baj, de kár is erről beszélni, hisz minden bizonnyal azok sem ott lesznek megtartva. És ha ott is lennének néha, hadd legyen már ünnep is a téren, ne csak pöfékelő autók. Hadd lakják be az emberek a teret, hadd legyen végre otthonos és vidám. Németország több városában a főtereken tartott Oktoberfestnek nevezett sörfesztivál turistákat vonz, milliókat hoz a városoknak, és a hangulat szempontjából sem mindennapi élményt ad. Cikkírónk hány Oktoberfesten járt?
Egy mondattal mégis egyetértek Bogdán írásából: „Kolozsvár új Főterét is elsősorban a kolozsváriaknak – közöttük az itteni magyaroknak – kell elfogadniuk, magukénak érezniük”. Kolozsvár új főterét tehát nem az innen elvándoroltaknak, és még nem is a Házsongárdban nyugvó halottaknak kell magukénak érezniük, hanem nekünk, akik ma itt élünk, magyarok, románok, más nyelvűek – Kolozsvár lakosai.
A cikke vége fele kibújik a szög a zsákból, például ebben a mondatban (de nemcsak): „Ahol az idővel mind provokatívabbá váló új utcanevek csak okmányainkból szoríthatták ki az Attila utat, Hétvezér teret, Honvéd, Fürdő, Szentegyház, Magyar, Majális utcát, és ahol a Széchenyi-térre, esetleg a Kispiacra jártunk bevásárolni.” Valójában tehát nem is a Főtérről van szó, hanem ugyanarról a magyar többségű régi Kolozsvárért szenvedő sirámról, amelyet már megszokhattunk a Szabadság hasábjain megannyi cikkben. Tény és való, hogy a betelepítések és betonozások előtti magyar többségű Kolozsvár egy sokkal lakhatóbb, kedvesebb város volt (legalábbis nekünk, magyaroknak). Tény, hogy a kommunizmus utolsó három évtizede és a Funar korszak mérhetetlen kárt és fájdalmat okozott a város képének és kolozsvári magyarságnak egyaránt. De ugyanúgy tény az is, hogy ezt az átalakulást nem lehet visszafordítani. Nem fognak elmenni innen a betelepített románok (és magyarok) tízezrei, nem fogják lebontani a kommunista időkben épült negyedeket sem. Kolozsvárra még több ember fog beköltözni, még több negyed fog épülni, és még több üvegépület váltja majd fel az összedőlő, belváros-utáni kisházakat. Az a magyar Kolozsvár, ami az időseink emlékeiben él, sosem fog visszatérni. Ebbe már ideje lenne belenyugodni.
Nem a régmúlt, ma már idealisztikusan (és nem realistán) ábrázolt idők visszahozása a kihívás, hiszen az lehetetlen. Belátható időn belül nem lesz magyar többségű Kolozsvár, sőt a demográfiai mutatók a jelenlegi arányunk további csökkenését jósolják, ha nem változnak a jelenlegi trendek. Sokkal fontosabb az, hogy a kolozsvári magyarság ne forduljon el az új várostól, hanem cselekvő része legyen. Sokkal fontosabb, hogy kierőszakoljuk a város mai képében és jelzésvilágában a multikulturalitás, a magyar nyelv és örökség nyílt felvállalását. Sokkal fontosabb, hogy megtaláljuk helyünket a modern Kolozsvárban, otthon érezzünk magunkat abban, ami most van, 2009-ben. Nem a magunkba fordulás, a múlt siratása, a nemzeti frusztrációk az út, hanem az alkalmazkodás, a mai helyünk megkeresése. Saját magunk ellen dolgozunk, ha kimaradunk a változásokból. Saját magunkat iktatjuk ki Kolozsvár életéből. Inkább arra törekedjünk, hogy értékeinknek helyet biztosítsunk az új, félmilliós világvárosban is. Hiszen erre van lehetőség, csak pozitív hozzáállás kell.
A tér modernizálása a mi érdekünket szolgálja, hiszen a mi terünk lehet újra a város központja, miután évtizedekig feldarabolták, elhanyagolták, megcsúfolták. Kolozsvár főterének sétatérré változtatása nem a magyarok ellen történik. Ezt a munkát támogatja a magyar alpolgármester, a magyar tanácsosok többsége, támogatják a kolozsvári magyar építészek, támogatja az értelmiség jó része, és nem utolsósorban az a katolikus egyház, amely temploma terét uralja. Támogatni fogja a magyar lakosság többsége is, amint leesnek azok a kordonok és meglátja mindenki, mekkora pozitív változás történt.
A kolozsvári magyarság egyenes érdeke, hogy az ő örökségét hordozó és bemutató Főtér a város legfontosabb tere legyen, hogy a „magyar” tér a legszebb és legnagyobb tér legyen, hogy ha bárki idejön ne a szomszédos „román térrel” kezdje a látogatását, hanem a felújított Mátyás-szobrot, a fák közül kiszabadított gótikus remekművet, és a körülöttük lévő megszépített barokk és K und K palotákat, bérházakat fotózza.
A Főtér átalakítását megállítani nem tudjuk, nem is akarhatjuk. Akkor meg miért ne vegyük inkább újra birtokba és legyünk büszkék rá?
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/27291
